Külföld

A nap, ami örökre megváltoztatta a világot

Huszonnégy éve, 2001. szeptember 11-én, egy keddi napon intézett az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást az Egyesült Államok ellen. A történelem legvéresebb, mintegy háromezer ember életét követelő merényletsorozata után az Egyesült Államok háborút hirdetett a terrorizmus ellen - írta meg a hirado.hu.

A nap, ami örökre megváltoztatta a világot
Két repülőgép csapódott a World Trade Center tornyaiba
Fotó: AFP/Getty/Craig Allen

New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két, terroristák által eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 28 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani.

Egy harmadik eltérített gép 9 óra 37 perckor a védelmi minisztérium, a Pentagon Washington melletti, arlingtoni épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik eltérített gép, amelynek vélhetően egy másik washingtoni célpontot (a Kongresszus épületét vagy a Fehér Házat) szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt a pennsylvaniai Shanksville-nél zuhant le 10 óra 3 perckor.

A támadásokban a 19 terrorista mellett 2977 ember – 90 ország állampolgárai – vesztette életét, földi maradványaik azonosítása máig sem fejeződött be teljesen. A négy repülőgépen 246 főnyi utas és személyzet tartózkodott, az ikertornyoknál 2606-an haltak meg (közülük 343 a mentésben részt vevő tűzoltó, 72 rendőr volt), a Pentagon elleni támadás 125 halálos áldozatot követelt.

A merényletsorozatot az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorhálózat 2004-ben vállalta magára.

A támadások miatt példátlan módon több napra lezárták az amerikai légteret a polgári repülőgépek előtt, a fegyveres erőket fokozott harckészültségbe helyezték.

George W. Bush elnök közölte: az Egyesült Államok felkutatja a felelősöket és igazságot szolgáltat, nem téve különbséget az elkövetők és a nekik menedéket nyújtók között.

Bush 2001. október 26-án írta alá az emberi jogi szervezetek által hevesen bírált, a Kongresszus által három nap alatt elfogadott „hazafias törvényt”, amely sokkal szélesebb jogkört biztosított a hatóságoknak, korlátozva a polgári szabadságjogokat. A második világháború utáni legnagyobb közigazgatási reform keretében létrehozták a belbiztonsági minisztériumot, átszervezték a titkosszolgálatokat; világszerte megszigorodtak a repülésbiztonsági intézkedések.

Bush elnök 2003-ban szeptember 11-ét nemzeti ima- és emléknapnak, a hazafiság napjának, 2009-ben Barack Obama elnök a szolgálat és emlékezés napjának nyilvánította. A ledőlt ikertornyok helyén a merényletek tizedik évfordulójára emlékzuhatagot alakítottak ki, a fal peremére az áldozatok nevét írták fel. A részben föld alatti nemzeti emlékmúzeum 2014-ben nyílt meg. 2017 óta áll a NATO brüsszeli központjának kertjében a terrortámadások áldozatainak emlékműve, az egyik leomlott ikertorony egyik vasbeton darabja. Az áldozatok tiszteletére Arlingtonban és Shanksville-ben is emlékművet állítottak. New Yorkban minden év szeptember 11-én lélekharangok megkondítása közben olvassák fel a halálos áldozatok neveit.

A romba dőlt WTC helyén hét felhőkarcolóból álló új épületegyüttes készül, amelyek közül eddig négyet fejeztek be. A 2014-ben átadott, az Egyesült Államok létrejöttének dátumára utaló 1776 láb (541 méter) magas One World Trade Center a nyugati félteke legmagasabb épülete.

Kapcsolódó írásaink