Külföld

Kamala Harris szerint Joe Biden gondatlanságot követett el

„Az egykori elnök az évek során megfáradt”

Kamala Harris szerint gondatlanság volt, hogy a Demokrata Párt teljesen Joe Bidenre hagyta a döntést a 2024-es elnökválasztási újraindulásról – ez is kiderül a volt amerikai alelnök és demokrata elnökjelölt új könyvéből, amelynek előzetese szerdán jelent meg egy napilapban.

Kamala Harris szerint Joe Biden gondatlanságot követett el
Kamala Harris tagadta, hogy bármilyen összeesküvés lett volna a Fehér Házon belül, hogy Joe Biden hanyatló állapotát eltitkolják a nyilvánosság elől
Fotó: ANDREW CABALLERO-REYNOLDS / AFP

A 170 nap címet viselő kötetben Kamala Harris elnökjelöltként eltöltött napjait és az azt megelőző időszakot idézte fel, valamint bepillantást engedett a kampány belső folyamataiba és hangulatába, amely megelőzte a választási vereséget Donald Trumppal szemben 2024. november 4-én.

„Ez Joe és Jill döntése – mindannyian ezt hajtogattuk, mint egy mantrát, mintha mindannyian hipnotizálva lettünk volna. Hogy ez jóindulat vagy gondatlanság? Így visszatekintve, inkább gondatlanság” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a Demokrata Párt vezetői teljes mértékben Joe Bidenre bízták a választási újraindulással kapcsolatos döntést.

Azt ugyanakkor tagadta, hogy bármilyen „összeesküvés” lett volna a Fehér Házon belül, hogy Joe Biden hanyatló állapotát eltitkolják a nyilvánosság elől.

Kamala Harris a volt elnökről, Joe Bidenről elismerte, hogy az évek során „megfáradt”, de többi között úgy vélte, hogy az előző elnökben a „legrosszabb napján” is mélyebb tudás és nagyobb könyörület volt, mint Donald Trump jelenlegi elnökben a „legjobb napján”.

A könyvnek a The Atlantic napilapban megjelent részleteiből kiderül, hogy Kamala Harris rossz érzésekkel viseltetett Joe Biden elnöki stábjának tagjai iránt, akiknek azt vetette szemére, hogy nem adtak elegendő támogatást szakpolitikai kérdésekben, mint a külpolitika és a bevándorlási ügyek.

Még határozottabban fogalmazott az elnöki sajtóirodával kapcsolatban, amelynek tagjairól azt állította, hogy szinte lehetetlen volt elérni náluk azt, hogy őt, az alelnököt megvédjék bizonyos támadásokkal szemben.

„Még rosszabb, hogy gyakran szereztem arról tudomást, hogy az elnök stábja táplálta azokat a negatív narratívákat, amelyek rólam lábra kaptak” – fogalmazott Kamal Harris a választási kampány hónapjaira is visszatekintő kötetben.

Kamala Harris hivatalból távozása óta viszonylag kevés nyilvános szereplést vállal, és a közelmúltban közölte, hogy ugyan szándékában áll a „köz szolgálatában” maradni, ugyanakkor egyelőre választott pozícióra nem gondol, és nem indul a közelgő kaliforniai kormányzóválasztáson sem.

Kapcsolódó írásaink