Külföld
A vágóhidra küldik az ukránokat
Európában a békéről beszélnek, de nem tesznek semmit

A szörnyű az, hogy Európában a békéről beszélnek, de nem tesznek semmit Nyugat-Európában és Brüsszelben sem a békéért - mondta az M1 csatornának Kiss Rajmund. Az MCC Diplomáciai Műhelyvezetője kiemelte, miközben Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az elmúlt hónapokban ezért tett volna, még Vlagyimir Putyin is, a magyar kormányfő pedig 2022 február óta, amikor megkezdődött az úgynevezett különleges hadművelet, azóta a békért is dolgozik, sajnos az európai vezetők pedig nem, tehát a német kancellár, akár a brit miniszterelnök, a francia elnök csak beszél a békéről, de nem tesznek érte semmit, sőt a múlt héten megállapodtak, hogy nagyon szívesen katonákat is küldenek. Már megint ez a téma, ahelyett, hogy a tárgyaló asztalon tennék szét a papírokat, ehelyett most arról beszélnek, és provokálják Moszkvát, hogy akkor ki milyen csapatot fog majd küldeni, mint védelmi garancia - tette hozzá.
Megjegyezte, Oroszország beleegyezése nélkül, nem NATO katonák, hanem a NATO tagállamainak a katonái érkeznének a frontra, akkor senki se csodálkozzon, hogy potenciális célponttá válnak. „Azt gondolom, ez teljesen normális, egy háborúban” - fogalmazott.
Kifejtette, vannak olyan katonai információk, európai forrásból, hogy nincs feltöltve még 50 százalékra sem az a katonai állomány, amire szüksége lenne Ukrajnának. Ezért vannak a kényszer sorozások. Nem véletlen, hogy pont a híres Majdan téren Kijevben tüntettek, és kiabálták a fiatalok, hogy a szolgálat nem jelenti azt, hogy rabszolgaság legyen. Megjegyezte: „Sajnos, ami még rosszabb hír, hogy a kényszersorozások által a frontra vezényelt fiatalok vagy idősebbek is nem rendelkeznek azokkal a képességekkel, amikre szükség van a fronton. Magyarul nem igazi katonák, hanem azonnal 72 óra alatt, egy hét alatt felkészített katonák, és sajnos az ő túlélési esélyük jóval kevesebb, mint egy profi katonának. Magyarul a vágóhidra küldi őket az ukrán kormány”.
Emmanuel Macron kijelentéséről Kiss Rajmund megjegyezte, a francia elnök próbálkozik, hogy valahogy fenntartsa magát a víz felett. Óriási pánik van társadalmilag, gazdaságilag. Neki ez az egyetlen túlélési esélye van, hogy próbálja magát feltüntetni a külpolitikában és minden második hónapban bemond valamit. Legutóbb azt, hogy nagyon tart Oroszországtól. „Azt nem mondta, hogy melyik országon keresztül közelítené meg majd az orosz hadsereg. Emmanuel Macronnak a politikai karrieréért kár, mert egyébként egy tehetséges fiatal politikus volt. Kár, hogy ez az öröksége, hogy két havonta riogat vagy Oroszországgal, vagy más országgal vagy próbálja az atlanti kapcsolatokat úgy megfúrni Európából, hogy Donald Trump érdemben ne tudjon közvetíteni Ukrajna és Moszkva között” - hívta fel a figyelmet a Háborúellenes Digitális Polgári Kör vezetője.