Külföld

Kaja Kallas bekeményített: Ukrajna nem adhat területet Moszkvának

Az uniós külügyminiszter szerint az „orosz csapda” lényege, hogy a Nyugat maga adja át, amit fegyverrel nem tudnak elvenni

Az EU külügyminisztere, Kaja Kallas szerint veszélyes lenne, ha Ukrajnát rábírnák arra, hogy a béke fejében átadjon területeket Oroszországnak. A brit BBC-nek nyilatkozva úgy fogalmazott: „Ez az a csapda, amibe Putyin be akar minket csalni.”

Kaja Kallas bekeményített: Ukrajna nem adhat területet Moszkvának
Kaja Kallas külügyi főképviselő
Fotó: NurPhoto via AFP/Jonathan Raa

Kallas szerint a Donbász orosz megtartása nem lehet alku tárgya. Korábban Donald Trump jelezte, hogy támogatna „területcseréken” alapuló megállapodást, Ukrajna azonban ezt határozottan elutasítja.

Az uniós diplomata arról is beszélt, hogy hiteles és gyakorlati biztonsági garanciákra van szükség Ukrajna számára. Szerinte ezeknek túl kell mutatniuk az ígéreteken, és a „legerősebb biztosíték egy ütőképes ukrán hadsereg”.

Kallas azt is elmondta: Putyin semmit nem engedett, miközben tovább fokozza az agressziót. – „Nevet rajtunk, és közben öl. Mi pedig elfelejtjük, hogy egyetlen gesztust sem tett a béke irányába” – fogalmazott.

Trump két hetet adott Putyinnak – Zelenszkij: Oroszország csak húzza az időt

Trump csütörtökön bejelentette: két héten belül eldől, van-e értelme folytatni az orosz–ukrán béketárgyalásokat. Ha nem lát előrelépést, új stratégiát ígér.

Ugyanakkor Volodimir Zelenszkij elnök szerint Moszkva szándékosan kerüli a csúcstalálkozót. – „Oroszország nem akarja lezárni a háborút, sem érdemi tárgyalásokat folytatni” – nyilatkozta.

Az ukrán vezető sürgette a nyugati szövetségeseket, hogy 10 napon belül álljanak elő konkrét biztonsági vállalásokkal.

Csütörtökön újabb orosz légitámadás érte Ukrajna 11 pontját, köztük Lvivet, ahol civil áldozatokat is jelentettek.

Több európai vezető, köztük a finn és a francia elnök is kétségét fejezte ki Putyin békekészségével kapcsolatban.
Macron úgy fogalmazott: „Putyin egy ragadozó, egy ogre az ajtónk előtt.”

Kapcsolódó írásaink