Külföld

Nem fosztják meg előjogaitól a volt román államfőt

Protokollingatlant utalt ki a román kormány Traian Basescunak

Protokollingatlant bocsátott a bukaresti kormány Traian Basescu volt román államfő rendelkezésére, miután az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette az egykori államfő előjogait eltörlő törvényt – közölte csütörtökön Ioana Dogioiu kormányszóvivő.

Nem fosztják meg előjogaitól a volt román államfőt
Traian Basescu, Románia volt elnöke protokollingatlant kapott a bukaresti kormánytól
Fotó: AFP/Daniel Mihailescu

Basescut, aki 2004-2014 között volt Románia elnöke, 2023-ban fosztották meg a volt államfőknek járó előjogoktól, azt követően, hogy a legfelsőbb bíróság jogerős végzésében megállapította: egyetemi hallgatóként együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.

Egy 2001-ben elfogadott törvény szerint Romániában a volt államfőnek megbízatása lejárta után állami protokollingatlant, irodavezetőt és titkárt, kormányőrségi védelmet, szolgálati autót bocsátanak rendelkezésére, és a mindenkori tisztségben lévő elnök járandóságának 75 százalékára jogosult.

Nem járnak ezek az előjogok a volt román államfőnek, ha azért szűnt meg a megbízatása, mert népszavazással leváltották, vagy valamilyen bűncselekményért jogerősen elítélték.

A román parlament 2021-ben éppen a Basescuval kapcsolatban felmerült besúgóvád miatt olyan törvénymódosítást fogatott el, amely szerint abban az esetben is megvonják az előjogokat, ha volt államfőről jogerős, végleges ítélet állapítja meg, hogy a Securitate besúgója vagy alkalmazottja volt.

Az előjogaitól megfosztott volt elnök azonban alkotmányossági óvást emelt a – politikai ellenfeleinek „bosszújaként” értelmezett – módosítás ellen.

Az alkotmánybíróság egyhangúlag hozott döntése értelmében a jogszabály-módosítás ellentétes az alaptörvény előírásaival, mert visszamenőleges hatályú és sérti a jogbiztonság alkotmányos elvét.

A volt elnök kérésére ezúttal nem egy protokollvillát, hanem hanem egy társasházi lakást utalt ki számára a kormány.

A szóvivő szerint azonban a kormány csütörtöki ülésén elfogadott, erről szóló határozatot Basescu kérésére, biztonsági okokból titkosították.

Kapcsolódó írásaink