Külföld
Trump szerint javult Putyin és Zelenszkij viszonya
"Kicsit jobban kijönnek egymással”

Az amerikai elnök a Fox Newsnak kedden azt nyilatkozta, hogy az alaszkai, Putyinnal folytatott megbeszélései, valamint a Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel tartott hétfői csúcstalálkozó után telefonon egyeztetett az orosz elnökkel. „Úgyszólván én szerveztem meg a dolgot Putyinnal és Zelenszkijjel” – mondta Trump.
Trump vázolta a lehetséges forgatókönyvet: először egy kétoldalú Zelenszkij-Putyin találkozót próbálnak megszervezni. „Ha ez beválik, akkor jöhet a háromoldalú csúcs, hogy lezárjuk az ügyet” – tette hozzá.
„Azt hiszem, a helyzet az, hogy talán kicsit jobban kijönnek egymással, mint gondoltam, különben nem a kétoldalú, hanem a háromoldalú találkozót szerveztem volna meg”
A nyilatkozatot megelőzően Zelenszkij elnök kijelentette, hogy a területi engedményekről szóló bármilyen tárgyalás kizárólag közte és Putyin között, külső beavatkozás nélkül zajlana.
Bár konkrét dátum még nincs, sajtóértesülések szerint a találkozóra már augusztusban sor kerülhet. Emmanuel Macron francia elnök Genfet javasolta helyszínként, ezt azonban valószínűtleníti a Putyin elleni nemzetközi elfogatóparancs. Friedrich Merz német kancellár szerint Putyin beleegyezett egy két héten belüli találkozóba, de kétségeit fejezte ki annak tényleges megvalósulásával kapcsolatban - írja a Kyiv Post.