Külföld
Svájc ajánlatot tett Putyinnak
Mindent megtesznek, hogy az orosz elnök részt vegyen a béketárgyalásokon

Antonio Tajani olasz külügyminiszterrel Bernben tartott közös sajtótájékoztatóján Cassis kiemelte: jóllehet a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, a svájci kormány tavaly közzétett értelmezése szerint a rendelkezés nem vonatkozik a körözött személyre, ha nem magánemberként, hanem a békemegbeszélés résztvevőjeként érkezik az országba.
Svájcot mint az államfők találkozójának esetleges színhelyét Emmanuel Macron francia elnök vetette fel, Cassis pedig aláhúzta: hazája támogatja, hogy Svájcban tartsák a megbeszéléseket.
Mint mondta, ezt ő maga is többször felvetette Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, azonban azt a választ kapta, hogy mivel Svájc is csatlakozott az Oroszországra kiszabott szankciókhoz, az orosz fél nem érdekelt abban, hogy ott tartsák a tárgyalásokat.
Putyin utoljára 2021-ben járt Svájcban, mégpedig Genfben, ahol Joe Biden akkori amerikai elnökkel találkozott.
Egy magas rangú amerikai tisztségviselő a Reuters hírügynökség beszámolója szerint azt mondta, elképzelhető, hogy Putyin és Zelenszkij találkozóját Magyarországon tartják majd.
Friedrich Merz német kancellár közlése szerint a két államfő két héten belül találkozik egymással.