Külföld

Zelenszkij újabb követelésekkel állt elő a Trumppal való tárgyalásokon

Az európai vezetők egy másik szobában várakoztak. Cikkünk folyamatosan frissül. 

A washingtoni Fehér Házban Donald Trump amerikai elnök fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt. A megbeszélést követően a két politikus nyilatkozott a sajtónak. A találkozóról eddig érdemi információt nem adtak ki, annyit azonban lehet tudni, hogy az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.

Zelenszkij újabb követelésekkel állt elő a Trumppal való tárgyalásokon
Donald Trump (j) amerikai elnök tárgyalásokat folytat Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a Fehér Ház Ovális Irodájában Washingtonban, 2025. augusztus 18-án
Fotó: AFP/Mandel Ngan

Trump úgy nyilatkozott, hogy szerinte nem szükséges tűzszünet, hogy befejeződjön a háború, majd ezt követően felhívta orosz kollégáját, Vlagyimir Putyint.

Ezután az amerikai elnök kijelentette: az „európai vezetők, akik a Fehér Ház egy másik szobájában várakoznak, segíteni akarnak a háború befejezésében, és ő segíteni akar nekik egy megállapodás megkötésében.

Egy riporter megkérdezte tőle, hogy mi az üzenete az ukrán népnek, mire Trump azt mondta, hogy „nagyszerű emberek”, akik szeretik az országukat.

„Én is szeretem az orosz népet” – mondta Trump, hangsúlyozva, hogy véget akar vetni a háborúnak.

Egy kérdésre válaszolva Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajnának mindenre segítségre szüksége van az Egyesült Államoktól, beleértve a csapatokat, a fegyvereket és a hírszerzési adatokat.

„Erős ukrán hadseregre van szükség. Fegyverekről, emberekről, kiképzési küldetésekről és hírszerzésről van szó – mondta az ukrán elnök.

Zelenszkij kijelentette, hogy ezt meg fogja vitatni a partnereivel, a „nagy országokkal”, beleértve az Egyesült Államokat is.

Trump és Zelenszkij találkozója után egyes kommentátorok óvatos optimizmusuknak adtak hangot, mert most elmaradt az a heves vita, amely korábban a két politikus találkozójának félbeszakításához vezetett. Néhány konkrét részletet is meg lehetett tudni. Különösen Trumpnak az a kijelentése került a figyelem középpontjába, hogy még ezen a napon konzultál az orosz elnökkel. Majd azt is hozzátette, hogy elképzelhető egy hármas találkozó. Viszont erre vonatkozóan nem hangzott el konkrét időpont, és a helyszínt sem nevezték meg.

Több, a helyszínen tartózkodó tudósítónak feltűnt, hogy egyáltalán nem beszélt senki arról, hogy az Egyesült Államok milyen biztonsági garanciákat adhat Ukrajnának. Márpedig ez olyan fontos része lehetett a két elnök tárgyalásainak, amelyek alapvetően határozhatják meg Ukrajna jövőbeni sorsát. Nem esett szó továbbá arról sem, hogy milyen területi átrendezés várható. Mint ismeretes, Oroszország ragaszkodik az általa megszállt területek – beleértve a Krím-félszigetet – megtartásához. Zelenszkij pedig ragaszkodik a kérdéses területek visszaszerzéséhez. Ez a két eltérő vélemény egyelőre feloldhatatlan ellentétnek látszik.

A Zelenszkijjel való találkozó után Trump fogadta az európai politikusokat. Ott volt Keir Starmer, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Emmanuel Macron francia elnök, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Alexander Stubb finn elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Mark Rutte, a NATO főtitkára.
Trump megköszönte a jelenlévő európai vezetőknek a jelenlétüket, és azt mondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a Fehér Házban fogadhatta őket. Azt is kijelentette, hogy nagyon sikeres nap volt. „Meg akarjuk állítani a gyilkolást, és rendezni akarjuk ezt az ügyet” – mondta az Oroszország és Ukrajna közötti háborúról.
Megtiszteltetés volt számára Zelenszkijjel találkozni, és a megbeszéléseik „sok területet felöleltek” – tette hozzá.