Külföld
A First Lady üzent Putyinnak
Trump átadta felesége levelét

„Trump elnök személyesen adta át a levelet Putyinnak az alaszkai tárgyalásaik során” – közölte két fehér házi tisztviselő az ügynökséggel.
A felek nem hozták nyilvánosságra a levél tartalmát, csupán annyit mondtak, hogy az ukrajnai konfliktus következtében gyermekek elrablásáról szól.
A levelet Donald Trump amerikai elnök adta át Putyinnak alaszkai tárgyalásaikon. A szlovén származású first lady nem utazott férjével Anchorage-be, a tisztségviselők pedig nem árultak el részleteket a levél tartalmáról, csupán annyit, hogy kitért az ukrajnai háború következtében elhurcolt gyerekek helyzetére. A levél létezéséről most számoltak be először.
Az ukrán gyerekek Oroszországba és a megszállt területekre való áttelepítése Kijev számára az egyik legérzékenyebb kérdés. Az ukrán hatóságok szerint több tízezer kiskorút hurcoltak el családjuk vagy gyámjuk beleegyezése nélkül, amit Kijev háborús bűncselekménynek, sőt az ENSZ-egyezmények értelmében népirtásnak tekint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton, egy telefonbeszélgetés során mondott köszönetet Melania Trumpnak a levélért - jelentette be Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter. „Ez valódi emberi gesztus” - fogalmazott az X-en.
Moszkva álláspontja szerint a gyerekeket saját biztonságuk érdekében telepítették ki a háborús övezetből. Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága ugyanakkor hangsúlyozta: a 2022-ben indított háború kezdete óta Oroszország milliónyi ukrán gyermek életét nehezítette meg, és súlyosan megsértette alapvető jogaikat.