Külföld

Fokozódik az orosz-olasz ellentét

Olaszország bekérette Oroszország római nagykövetét

Olaszország szerdán bekérette Oroszország római nagykövetét tiltakozásul amiatt, hogy Moszkva Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök nevét is feltette arra a listára amely azon politikusok és közéleti személyiségek nevét sorolja fel, akiket „oroszellenesnek” tart.

Fokozódik az orosz-olasz ellentét
Sergio Mattarella neve is az orosz ellenes listára került
Fotó: AFP/Filippo Monteforte

Antonio Tajani olasz külügyminiszter a döntést indokló közleményében azt írta: „az olasz államfő listára tétele provokáció a köztársaság és az olasz nép ellen”. Az orosz külügyminisztérium indoklása szerint a „russzofób” személyiségek listájára olyan politikusok és egyéb tisztségviselők neve került fel, akik „gyűlöletkeltő nyelvezetet használtak” Oroszország ellen.

A listán Friedrich Merz német kancellár, Kaja Kallas, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáért felelős főképviselője és Mark Rutte NATO-főtitkár is szerepel; Mattarella olasz elnököt pedig egy februárban elmondott beszéde miatt tették fel rá, amelyben párhuzamot vont Oroszország és az egykori német Harmadik Birodalom között.

Beszédben Sergio Mattarella azzal magyarázta a második világháború kirobbanását, hogy „elnyomó és illiberális rendszerek” kerültek hatalomra egyes országokban. Véleménye szerint ezek olyan „konfliktusos légkört” alakítottak ki, amelyben a „mások feletti uralkodás és annak feltételei” kerültek előtérbe úgy, hogy a folyamat „hódító háborúk” elindításába torkollott.

Mattarella a „Harmadik Birodalom európai tervének” nevezte a folyamatot, és úgy vélte, hogy az Ukrajna ellen 2022-ben indított orosz agresszió is ugyanezt a logikát követi.

Az olasz elnök beszéde már februári elhangzásakor is felháborította az orosz vezetést, Olaszországban viszont több jobb- és baloldali politikus is kiállt mellette, és támogatásáról biztosította az államfőt.

Kapcsolódó írásaink