Külföld

Az AfD utolérte a kereszténydemokratákat

A közvélemény-kutatás szerint az AfD először áll egy szinten az uniópártokkal, ami komoly fejfájást okozhat Berlinben

A német politikai erőviszonyokat tekintve ritkán látni akkora elmozdulást, mint amit a legfrissebb felmérés mutat.

Az AfD utolérte a kereszténydemokratákat
A német szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt társelnöke, Alice Weidel és pártja utolérte CDU/CSU pártszövetséget
Fotó: AFP/Pool/Soeren Stache

Először történt meg május óta, hogy az AfD beérte a CDU/CSU pártszövetséget a választói támogatottság terén. A Forsa intézet RTL/n-tv Trendbarometer felmérése szerint mindkét politikai tömörülés 25 százalékon áll. Míg a kereszténydemokraták egy százalékpontot vesztettek az előző héthez képest, addig az AfD ugyanennyit nyert.

Változás, szabadság, politika a polgárokért – írta Alice Weidel pártelnök a közösségi oldalán, számol be a Magyar Nemzet.

A harmadik helyen továbbra is az SPD áll 13 százalékkal, míg a baloldali Die Linke és a Zöldek 12-12 százalékot szereznének egy most vasárnapi választáson. A Bundestagba jelen állás szerint nem jutna be sem a BSW, amely négy, sem az FDP, amely három százalékon áll – utóbbi ráadásul egy százalékpontot vesztett is.

Az AfD-szavazók elutasítják Merz politikáját.

A felmérés arra is rávilágított, hogy a német gazdasági kilátások megítélése romlott. A megkérdezettek mindössze 23 százaléka számít javulásra, miközben már 54 százalék gondolja úgy, hogy tovább romlik a helyzet.

Ez a borúlátás is hozzájárulhatott az AfD erősödéséhez, különösen, hogy a választók egyre nagyobb része kérdőjelezi meg a jelenlegi kancellár, Friedrich Merz alkalmasságát.

Bár Merz vezetői képességeit a megkérdezettek 54 százaléka elismeri, a bizalom már jóval gyengébb: mindössze 29 százalék tartja őt megbízhatónak, míg 67 százalék kifejezetten elutasító. Még saját táborában, az uniópártok szavazói között is 30 százalék kételkedik benne.

Az AfD-szavazók körében pedig mindössze három százalék tartja őt hiteles politikusnak.

Weidel: „Változás, szabadság, politika a polgárokért”

Az AfD vezetése örömmel fogadta az eredményeket.

A telefonos felmérést július 15. és 21. között végezték, 2502 ember részvételével. A statisztikai hibahatár 2,5 százalékpont. A német belpolitikában így egyre inkább úgy tűnik, az AfD nem csupán egy erősödő ellenzéki párt, hanem komoly kihívó lehet a hagyományos erőviszonyokat tekintve is.

Kapcsolódó írásaink