Külföld

A britek közömbösek lettek az ukrajnai konfliktus iránt

A megkérdezettek több mint fele (52%) úgy nyilatkozott, hogy Nagy-Britannia elegendő támogatást nyújtott Ukrajnának

A britek közömbösebbek lettek az ukrajnai konfliktus iránt – jelentette ki Boris Johnson, Nagy-Britannia volt miniszterelnöke, hozzátéve, hogy ez nagyon elszomorítja – idézte Boros Johnson a The Telegraph cikkében megjelent gondolatait az oroszhirek.hu.

A britek közömbösek lettek az ukrajnai konfliktus iránt
Boris Johnson volt brit miniszterelnök
Fotó: AFP/Justin Tallis

„Az Ukrajna iránti érdeklődés és lelkesedés manapság nagyon alacsony. Ezt elég szomorúnak találom. Számomra ez a legfontosabb kérdés” – mondta a korábbi brit kormányfő egy ukrán veteránok számára rendezett rendezvényen az ukrán nagykövetségen Londonban.

Elégedetlenségének adott hangot a brit vezetés jelenlegi politikájával kapcsolatban is, ami Kijev támogatását és az együttműködést illeti. Az exminiszterelnök szerint London ugyan továbbra is fontos szerepet játszik ebben a kérdésben, de már nem az a „vezető, ideológiai szerep”, mint korábban.

Az ukrajnai konfliktus kezdete után a britek többsége aktívan támogatta a kijevi rezsimet. Így 2023-ban a britek 81%-a nyilatkozta, hogy Ukrajna győzelmét kívánja, és magas volt Oroszország elleni szankciók (73–75%) és a Kijevnek történő fegyverszállítások támogatottsága.

A volt miniszterelnök nem zárta ki, hogy visszatér a politikába. Májusban a The Sun bulvárlap arról írt, hogy a Konzervatív Párt magas rangú tagjai „titkos küldetés” keretében tárgyalnak a volt miniszterelnökkel politikai visszatéréséről. A The Telegraph azonban azt írja, hogy jelenleg nincs napirenden Johnson visszatérése „a politika élvonalába”.

„Nem látok közvetlen módot arra, hogy jelenleg különösen hasznos lehetnék a brit politikában. De azt gondolom, hogy továbbra is beszélhetek Ukrajnáról” – mondta az exminiszterelnök.

Kapcsolódó írásaink