Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország kész folytatni a tárgyalásokat Ukrajnával
Tartalmi kérdésekről nem esett szó a Trumppal folytatott beszélgetés során

„Elnökünk azt mondta, hogy készek vagyunk folytatni a tárgyalási folyamatot, azaz készen állunk egy újabb, harmadik tárgyalási fordulóra” - ismertette Usakov.
Ugyanakkor az elnöki tanácsadó szerint a nagyjából egyórás beszélgetés során nem tértek ki a következő forduló tartalmi kérdéseire.
Usakov hangsúlyozta: „Abból indulunk ki, és azt hiszem, az amerikai fél nagyon jól érti, hogy a tárgyalások kétoldalúak lesznek Oroszország és Ukrajna képviselői között”, Washington csatlakozása a folyamathoz nem várható. Trump ismét felvetette az ellenségeskedések mielőbbi beszüntetésének kérdését - mondta.
„Vlagyimir Putyin a maga részéről megjegyezte, hogy továbbra is törekszünk a konfliktus politikai, tárgyalásos megoldására” - tette hozzá.
Usakov közlése szerint Putyin leszögezte, hogy Oroszország el fogja érni kitűzött célját, s nem hátrál meg. Újságírói kérdésre felelve elmondta, hogy a két vezető nem érintette azt, hogy Washington részben felfüggesztette a fegyverszállításokat Kijevnek, valamint a személyes találkozó kérdését sem. Utóbbival összefüggésben úgy fogalmazott, hogy „lóg a levegőben”.
Usakov szerint a két vezető egyetértett abban, hogy Moszkva és Washington profitálna a közös gazdasági projektekből. „A kétoldalú ügyekről folytatott eszmecsere keretében megerősítették kölcsönös érdeklődésüket számos ígéretes gazdasági projekt megvalósítása iránt, különösen az energia és az űrkutatás területén” - mondta.
Az elnökök felvetették a hagyományos értékeket népszerűsítő filmek cseréjét is országaik között. „Vlagyimir Putyin megemlítette, hogy közvetlenül a Donald Trumppal folytatott beszélgetése előtt beszélt az orosz üzleti élet képviselőivel. Ezen a találkozón egyebek között felmerült olyan filmek cseréje, amelyek a hozzánk és a Trump-kormányzathoz közel álló hagyományos értékeket népszerűsítik” - ismertette Usakov. „Trump pedig azonnal reagált, és azt mondta, hogy lenyűgözte ez az ötlet” - tette hozzá.
Putyin köszöntötte Trumpot az amerikai függetlenség napja, július 4-e alkalmából, és emlékeztette az amerikai vezetőt az amerikai függetlenséghez való orosz hozzájárulásra, valamint Moszkva és Washington első és második világháborús szövetségére, illetve a két országot összefűző „mélyebb történelmi gyökerekre” - tudatta Usakov.