Külföld

A dél-koreai parlament elfogadta Kim Minszok kormányfői jelölését

Dél-Koreában a kormányfői poszt az egyetlen a kabinetben, amelynek betöltéséhez a parlament jóváhagyása szükséges

A dél-koreai parlament csütörtökön jóváhagyta az államfő által támogatott Kim Minszok kormányfői jelölését, megnyitva előtte az utat a kormányalakításhoz.

A dél-koreai parlament elfogadta Kim Minszok kormányfői jelölését
Kim Minszok dél-koreai miniszterelnök-jelölt
Fotó: AFP/Jung Yeon-je

Kim Minszok miniszterelnöki kinevezését a június 3-i elnökválasztáson győzelmet arató I Dzsemjong köztársasági elnök támogatta, de a csütörtöki szavazást a jelölt vagyonával és családjával kapcsolatban felmerült gyanúsítások miatt az ellenzéki Néphatalom Párt (PPP) törvényhozói bojkottálták. A szavazáson a nemzetgyűlésben többséggel rendelkező Demokrata Párt (DP) és kisebb pártok törvényhozói vettek részt. Az ülésen végül 173 igen, 3 nem és 3 érvénytelen szavazattal fogadták el Kim kinevezését.

Dél-Koreában a kormányfői poszt az egyetlen a kabinetben, amelynek betöltéséhez a parlament jóváhagyása szükséges.

Kim korábban kijelentette, hogy amennyiben ő alakíthat kormányt, a gazdasági fellendülés lenne politikájának prioritása.

A csütörtöki ülésen a törvényhozók elfogadták a szükségállapotra vonatkozó szabályok felülvizsgálatát is, miután a korábbi államfő, Jun Szogjol december 3-án váratlanul szükségállapotot hirdetett ki.

Az új szabályozás megtiltja, hogy a hadsereg vagy a rendőrség a házelnök jóváhagyása nélkül belépjen a parlamentbe. A Jun által kihirdetett szükségállapotot annak idején mintegy hat óra elteltével tudták feloldani, miután a képviselőknek az épület falain átmászva és a biztonsági erők sorfalán áttörve sikerült bejutniuk a parlamentbe, és leszavazták a rendeletet. A parlament nem sokkal később el is távolította hivatalából Junt, aki ellen büntetőeljárás is indult a szükségállapot kihirdetése miatt.

Kapcsolódó írásaink

Békülne Dél-Korea

ĀA hadsereg felfüggesztette az Észak-Koreába hangszórókon át közvetített adásait