Külföld
Csőhegesztés Parajdon
Elkezdődött valami...

Nem veszélyes vagy előreláthatatlan és nem számottevő – ezekkel a jelzőkkel illetik Parajdon a bányakörüli változásokat és méréseket. Mint a Székelyhonnak Petres Sándor, Hargita megye prefektusa elmondta, nem történtek nagyobb omlások a sóbánya födémjénél, de továbbra sem költözhetnek vissza otthonaikba a zónából evakuált lakók.
Ezt azzal egészítette ki Nicolae Sebastian Șoltuz, a Salrom beruházási igazgatója, hogy egy kisebb beszakadás ugyan történt a Dózsa-bányarésznél, de az sem mondható veszélyesnek, vagy előreláthatatlannak. Hozzátette, a bányában lévő víz szintje stabil maradt, akárcsak annak hőmérséklete és sókoncentrációja.
Șoltuz arról is beszélt, hogy újabb csapat hegesztő érkezett a helyszínre (a már dolgozó két csoport mellé), így némileg felgyorsult a Korond-patak ideiglenes elteresét szolgáló csőrendszer kivitelezése. Az építőnek is az a célja, hogy minél hamarabb végezzen, de így is legkevesebb tíznapos késésről lehet beszélni. A megrendelt csövekből 12–13 darab ugyan még nem érkezett meg a munkatelepre, de bíznak benne, hogy a keddi nap folyamán ez is megtörténik.