Külföld

Továbbra is zárva marad a párkányi fürdő

Nem tiszta a víz, így a hatóságok inkább zárva tartják még a párkányi Vadas starndfürdőt.

Továbbra is zárva marad a párkányi fürdő
Agyevő ellen véd (az esernyő)? - Igen. Az ellen nem... (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/NurPhoto/Dominika Zarzycka

Továbbra is zárva marad a párkányi Vadas termálfürdő - írja a pozsonyi Új Szó. Mint a cikkből kiderül, az Érsekújvári Közegészségügyi Hivatal munkatársai hétfőn ismét mintákat vettek a létesítményben. Ezek kiértékelése körülbelül további hét napot vesz igénybe. Ám ez nem jelenti azt, hogy a komplexum addig zárva lesz és azt sem, hogy hét nap múlva nyithat.

A lapban emlékeztetnek, június 26- án az hivatal olyan állásfoglalást adott ki, melyben közlik, hogy továbbra is ellenőrző mintákat vesznek a medencék vizéből, mégpedig azért hogy kivizsgálják, vannak-e úgynevezett melegtűrő, termotoleráns amőbák a vízben. Így ugyanis kiderülhet, hogy mennyire voltak hatékonyak a fürdőüzemeltető eddigi fertőtlenítő intézkedései.

Kapcsolódó írásaink