Külföld
Van egy túlélője az indiai repülőgép-szerencsétlenségnek + VIDEÓ + GALÉRIA
Az Angliába tartó gép 242 emberrel a fedélzetén zuhant le egy indiai lakóövezetben

A Boeing 787-8-as típusú Dreamliner a londoni Gatwick repülőtérre tartott csütörtökön, azonban eddig tisztázatlan körülmények között, röviddel a felszállás után lezuhant. A repülőgépen 242 fő utazott, köztük 10 fő személyzet és 2 pilóta. Az Air India a tragédia után szűkszavú közleményben szólalt meg, amelyben megerősítették, hogy a vállalat AI171 számú járata valóban balesetet szenvedett, valamint kiemelték, hogy már gyűjtik az információkat a baleset körülményeit illetően. A katasztrófát a londoni Gatwick repülőtér is bejelentette.
A repülőgép egy orvos-szállóra zuhant. A BBC-nek egy helyi nő mesélte el, hogyan élte túl fia a tragédiát.
„A fiam kiugrott a hostel második emeletéről, amikor lezuhant a repülőgép” – mondta az anya.
A Flightradar24 nyomkövető weboldal szerint a repülőgép követési adatai 190 méteren, mindössze másodpercekkel a felszállás után értek véget.
A fedélzeten tartózkodó 242 személyből 241 halálát megerősítették. Az egyedüli túlélőt, egy indiai gyökerekkel rendelkező brit állampolgárt kórházban kezelnek - tudatták.
A rendőrség korábban 294 halottról számolt be. Vidhi Csaudhari, Ahmedábád egyik vezető rendőrségi tisztségiviselője elmondta, hogy a korábbi hibás áldozatszám részben annak tudható be, hogy egyes testrészeket duplán számoltak.
A BBC információi szerint találtak egy brit túlélőt, aki a repülőgépen tartózkodott. Az ahmedabadi rendőrfőkapitány elmondása szerint a 11A ülésen ülő utas, Vishwash Kumar Ramesh kórházban van és kezelés alatt áll. Beszámolók szerint a férfi így nyilatkozott a történtekről: „Harminc másodperccel a felszállás után hangos zaj hallatszott, majd a gép lezuhant. Minden olyan gyorsan történt.” A BBC úgy tudja, hogy Vishwash Indiában született, de már évek óta az Egyesült Királyságban él. Felesége és gyermeke van.
Az Air India közlése szerint a járaton 169 indiai, 53 brit, hét portugál és egy kanadai állampolgár tartózkodott. Campbell Wilson, a társaság vezérigazgatója mély sajnálatát fejezte ki a repülőgép-szerencsétlenség miatt.
„Ez egy nehéz nap mindannyiunk számára az Air India légitársaságnál, és erőfeszítéseink most teljes mértékben az utasaink, a személyzet tagjainak, családtagjaik és szeretteik szükségleteire összpontosítanak” - mondta.
Az Air India tulajdonosa, a Tata Group bejelentette, hogy 1 millió rúpiát – ami körülbelül 86 000 fontnak felel meg – adományoz a katasztrófában elhunytak családtagjainak. Ezenkívül fedezi a sérültek orvosi költségeit, és támogatást nyújt a támadás áldozatául esett orvosi szálló újjáépítéséhez.
A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium közlése szerint a balesetnek nincs magyar állampolgárságú áldozata, de nagykövetségünk továbbra is folyamatos kapcsolatban marad az illetékes hatóságokkal. A lezuhant gép alig egy napja még Magyarország fölött repült, hazánk légterében több száz kilométeres utat tett meg.

Az indiai miniszterelnök Narendra Modi megdöbbentőnek és felkavarónak nevezte a balesetet, valamint együttérzéséről biztosította az érintettek családjait.
Az indiai hírforrások szerint a balesetben résztvevő pilóta több mint 10 000 óra repülési tapasztalattal rendelkezett, így első körben továbbra is műszaki hibára gyanakodnak a szakértők, akik szerint a szárnyfékeknek is szerepe lehetett a tragédiában. Ennek ellenére azonban a gépről készült utolsó felvételeken nincs nyoma külső sérülésnek, illetve látható műszaki hibának.
A tragédia után zuhanni kezdtek a Boeing részvényei, amelyek jelentős, 8 százalékot meghaladó mértékben vesztettek értékükből a tőzsdenyitás előtti kereskedésben. Meglepő, hogy a repülőgép-balesetet a Boeing egyik legújabb modellje szenvedte el.
A helyszínen lévő tudósítók elmondásai alapján a szakemberek a romok alatt rekedt embereket próbálják első körben kiszabadítani.
A legfrissebb információk szerint brit tisztviselőket vezényelnek Indiába a baleset kivizsgálására. De arról is lehet hallani, hogy amerikai nyomozók is Indiába utaznak segíteni.
A világ vezetői, köztük Károly brit király is, tiszteletüket nyilvánították a katasztrófa miatt.