Külföld

Elkezdődött a szertartás Csíksomlyón + Galéria!

Ne mérgezzük a gyerekek lelkét káromkodással

Tanítsátok meg gyermekeiteket imádkozni, ugyanakkor ne szennyezzétek gyermekeitek lelkét káromkodással és csúnya beszéddel! – fogalmazott ünnepi üzenetében György Alfréd kamilliánus szerzetes, a csíksomlyói búcsú szónoka.

Elkezdődött a szertartás Csíksomlyón + Galéria!
Zarándokok a csíksomlyói búcsún 2025. június 7-én
Fotó: MTI/Veres Nándor

A szombati csíksomlyói búcsús szentmise kezdetén Timár Asztrik ferences szerzetes, a csíksomlyói kegytemplom és kolostor igazgatója köszöntötte házigazdaként a zarándokokat, őt követően pedig Urbán Erik tartományfőnök, érseki helynök szólt a nyeregben egybegyűltekhez - írja tudósításában a Székelyhon.

Egy közös kiállás, amely azt üzeni, a világ fájdalmai és kérdései közepette sem engedünk a csüggedésnek, hiszen nem a közöny, nem a félelem, nem a reménytelenség oldalán állunk - fogalmazott Urbán Erik. Mi a hitből fakadó remény pártján vagyunk, és ezt ma együtt ki is akarjuk mondani - modnta. Egyben arra hívta föl a figyelmet, hogy ne csak várjuk a változást, hanem mi magunk is részesei legyünk annak.

György Alfréd ünnepi szónok, kamilliánus szerzetes a zarándokokat Mária gyermekeiként, a remény zarándokaiként, a remény hordozóiként köszöntötte, külön kiemelve azokat, akik nem tudtak eljönni, de lélekben itt vannak Csíksomlyón.

Egészen szép vagy Mária, örömünknek oka, remény csillaga, szomorúak vigasztalója, betegek gyógyítója, Szentlélek virága - méltatta a Szűzanyát, akihez elmondása szerint mindannyian hazajöttünk. A szerzetes prédikációja kezdetén rögtön egy személyes tapasztalatot osztott meg a zarándokokkal, miszerint mindig is szeretett volna a Szűzanyához közel kerülni, hiszen már gyerekként ígéretet tett arra, hogy pap lesz, ha meggyógyítja őt. Lourdes-ba is eljutott, ám alámerülve a gyógyító forrás vizében csalódnia kellett, úgy érezte, hogy nem történt semmi.

Mit kezdünk a csalódással, hiszen lelkemben gyermekként én is lázadtam égi édesanyám ellen. Mi értelme van annak, hogy itt vagyok a te lábaidnál gyermeki bizalommal? – tette fel a kérdést a szónok. Mint részletezte, ebben a feldúlt lelkiállapotban kezdte el imádkozni az Üdvözlégy Máriát. Egy fiatal fiú szólította meg eközben, és arra kérte, hogy magyarázza el neki, hogy miként kell imádkozni a rózsafüzért.

„Azt válaszoltam neki, nem tudom elmagyarázni. Képzeljétek el testvérek, mit gondolhatott ez a fiatalember, milyen pap az, aki nem tudja ezt megtenni” – osztotta meg a még rendi habitusban történt tapasztalását György Alfréd. Mint fogalmazott, az imát, a hitet nem lehet elmagyarázni.

„Ne küldjétek gyermekeiteket templomba. Ne magyarázzátok el neki a hitet! Vigyétek el a templomba, maradjatok vele! Ne csak elvigyétek és mise végén hazavigyétek, maradjatok ott imádkozni gyermekeitekkel. Az imát nem elmagyarázni, imádkozni kell” - fogalmazott.

„Ne szennyezzétek gyermekeitek lelkét meggondolatlan szavaitokkal, káromkodással, csúnya beszéddel” – mondta el további útravalóként a szónok, hozzátéve, hogy ahány percet csúnyán beszélünk napjainkban, annyi percet hallgassunk és imádkozzunk.

Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna (középen j-b) megérkezik a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti hegynyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz 2025. június 7-én
Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna (középen j-b) megérkezik a csíksomlyói búcsú szentmiséjére a Kis- és Nagy-Somlyó-hegy közötti hegynyeregbe, a Hármashalom-oltárhoz 2025. június 7-én
Fotó: MTI/Veres Nándor

Kapcsolódó írásaink