Külföld

Macron a kettős mérce alkalmazásának elutasítását szorgalmazza

„Hozzunk létre olyan új szövetséget Európa és Ázsia között, amely közös elveinkre épül”

A szuperhatalmak térnyerése ellen a szabályokon alapuló új szövetségek létrehozását és a kettős mérce alkalmazásának elutasítását szorgalmazta Emmanuel Macron pénteken Szingapúrban, a legfontosabb ázsiai védelmi és biztonsági fórumon.

Macron a kettős mérce alkalmazásának elutasítását szorgalmazza
Emmanuel Macron francia elnök (b) színpadra lép a Shangri-La párbeszéd csúcstalálkozóján mondott beszéd előtt Szingapúrban, 2025. május 30-án
Fotó: AFP/Ludovic Marin

„Olyan revizionista országok kihívása előtt állunk, amelyek befolyási övezeteik növelése címén kényszerítési övezeteket akarnak létrehozni” – jelentette ki a francia elnök a Sangri-La védelmi fórumon elmondott nyitóbeszédében.

„Hozzunk létre olyan új szövetséget Európa és Ázsia között, amely közös normáinkra, elveinkre épül, alakítsunk új koalíciókat a szabadkereskedelem és a szabályokon alapuló nemzetközi rend érdekében, hogy ne váljunk a szuperhatalmak döntéseinek járulékos veszteségévé!” – mondta.

Macron szerint hazája és Európa nem kettős mércével mér, az ukrajnai háborúban sem. „Ugyanis ha feltételezzük, hogy Oroszországnak joga van gátlástalanul, minden retorzió nélkül elfoglalnia Ukrajna egy részét, akkor mit mondjunk arra, ami esetleg Tajvannal történhet vagy akár a Fülöp-szigetekkel?” Másfelől „ha Kína nem akarja, hogy a NATO beavatkozzon Ázsiában, akkor nem szabad engednie, hogy észak-koreai erők beavatkozzanak európai földön” – szögezte le.

Másfelől Macron szerint ha a nyugati országok „magára hagyják a Gázai övezetet, és engedik Izraelnek, hogy azt tegyen vele, amit csak akar”, akkor azt kockáztatják, hogy elvesztik minden hitelüket a világ több része előtt.

„Mi ezért utasítjuk el a kettős mércét” – jegyezte meg.

A francia elnök szerint most a legnagyobb veszély a világ felosztódása „két szuperhatalom” között. „Ha ez megtörténik, mert az országok csapódnak ide vagy oda, akkor vége a globális rendnek, és módszeresen tönkre teszünk minden olyan intézményt, amelyet a második világháború óta létrehoztunk, pedig ezekre most nagyobb szükségünk van, mint bármikor korábban” – figyelmeztetett.

A Donald Trump elnök vezette Egyesült Államokra utalva Macron kijelentette: „Együtt akarunk működni, de azt nem akarjuk, hogy egyetlen ember napi rendszerességgel utasítson bennünket, hogy mit tehetünk és mit nem, és ez döntsön életünk változásairól.”

Macron Vietnam és Indonézia után Szingapúrban fejezte be délkelet-ázsiai körútját, amelynek célja a Washington és Peking között harmadik utat kínáló „indiai-csendes-óceáni stratégiájának” népszerűsítése volt.

Ez volt az első alkalom, hogy európai vezetőt kértek meg a Sangri-La fórum megnyitására. Az összes ázsiai, valamint a világ többi részéből érkező vezető idei, 22. tanácskozása vasárnapig tart. Szombat reggel a tervek szerint felszólal Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter is.

Kapcsolódó írásaink