Külföld

Az oroszok szerint az ukránok gátolni fogják a tárgyalásokat

Oroszország nem fog lemondani az elcsatolt területekről

Az ukránok gátolni fogják a tárgyalásokat, vagy legalábbis addig késleltetik majd, amíg tudják – nyilatkozta Vladimir Dzhabarov a Lenta beszámolója alapján.

Az oroszok szerint az ukránok gátolni fogják a tárgyalásokat
A pillanatnyi csend csak átmeneti, a háború mindenkit fogva tart
Fotó: AFP/Genya Savilov

Az orosz parlament felsőházának tagja szerint az ukránok vert helyzetben vannak, és ezt ők is tudják, így szinte biztosan megpróbálják majd akadályozni a tárgyalásokat. „Az ukránok már jelezték, hogy nem ismerik el az elcsatolt területeket, ez pedig egy feloldhatatlan ellentétnek látszik” – hangsúlyozta Dzhabarov, aki egyúttal kiemelte: az érintett területek lakossága egyértelműen kinyilvánította véleményét, hogy Oroszországhoz kívánnak tartozni.

Ebből a szempontból pedig Dzhabarov szerint acél akarata van Oroszországnak, és nem fognak lemondani ezekről a területekről.

A politikus szerint ennek az is az oka, amit már Vlagyimir Putyin orosz elnök is elmondott többször, hogy az egész háború kiindulási pontját megszüntessék, azaz az oroszul beszélő emberek szisztematikus elnyomását. Amíg ez a kérdés nem rendeződik kielégítően, addig a politikus szerint folytatódni fog a háború.

Kapcsolódó írásaink