Külföld

Zelenszkij súlyos tévedésben van

Sokan megkérdőjelezik, hogy van-e értelme ebben a formában az isztambuli tárgyalásoknak. Erdélyi Rezső, a Nézőpont Intézet elemzője úgy látja, hogy éppen az ukránoknak lenne leginkább érdeke a sikeres egyeztetés, mert katonai értelemben Oroszország lassan, de folyamatosan halad előre céljai felé, míg a Hajlandók Koalíciója érdemi segítséget nem tud nyújtani Ukrajnának.

Zelenszkij súlyos tévedésben van
Rusztem Umerov (k) a béketárgyalásokról szóló találkozón a török elnöki hivatal Dolmabahce épületében, Isztambulban
Fotó: AFP/Handout/Turkish Foreign Ministry

Látszólag nem túl sok haszna van az Oroszország és Ukrajna között Isztambulban zajló tárgyalásoknak, ám Erdélyi Rezső, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a hadakozó felek hamarosan rákényszerülhetnek, hogy komolyan vegyék a törökországi békéltetést.

– Amikor az orosz elnök, Vlagyimir Putyin delegációja ismertté vált, már akkor lehetett látni, hogy az oroszok nem itt akarják eldönteni a háború eredményét – szögezte le a politológus. – Mindkét országnak érdekében állna a megegyezés, ám az oroszok részéről annyiban érthető a halogatás, hogy pillanatnyilag katonailag lendületben vannak, ha lassan is, de haladnak céljaik megvalósítása felé, és mindennap újabb területeket foglalnak el. Ugyanakkor nem felesleges a tárgyalás, mert bármilyen megállapodás, ami egy tűzszünethez elvezet, rendkívüli jelentőségű, hiszen addig sem halnának meg emberek a frontokon. Amennyiben képtelenek előbbre lépni, azzal éppen azt a feltételezést erősítik meg, hogy Amerika nélkül lehetetlen közelebb kerülni a békéhez, a Trump-adminisztráció pedig joggal érezheti úgy, hogy határozottabban kell fellépnie.

A hírek szerint pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már találkozott is a Hajlandók Koalíciójával – Franciaország, Nagy-Brittania, Németország és Lengyelország –, és telefonon tájékoztatták az amerikai elnököt, Donald Trumpot a tárgyalások menetéről. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy gyaníthatóan az oroszokra fogták az eddigi kudarcot.

– Téves az az elképzelés, hogy a Hajlandók Koalíciója bármire is érdemben képes Ukrajnáért, hiszen sem a katonai, sem a pénzügyi lehetőségeik nem teszik lehetővé az ukránok sikerét. Ha másként lenne, akkor annak már látnánk az eredményét. Függetlenül attól, hogy Trumpot ki és miként tájékoztatja, biztosak lehetünk benne, hogy az amerikai elnök tökéletesen tisztában van a tárgyalások menetével. Az a csavar a történetben, hogy amióta aláírta az ukránokkal a nehézfémekről szóló megállapodást, az Egyesült Államok már elsősorban a békében érdekelt, nem a háború elhúzásában, és ha nem ebbe az irányba halandnak a felek, akkor Trump könnyen az asztalra csaphat, amelyen mindkét háborúzó ország csak veszíthet.

Kapcsolódó írásaink