Külföld
Ukrán erődítményt foglaltak el az orosz erők
Egy tank és legalább tíz ukrán katona is fogságba esett

A harci műveletek során a rohamegységek megsemmisítettek egy amerikai gyártmányú M113-as páncélozott szállító járművet és egy tankot, valamint foglyul ejtették a tank legénységét és az Ukrán Fegyveres Erők legalább 10 katonáját” – áll a jelentésben.
A felderítő csoport parancsnoka az alábbiak szerint tisztázta a művelet részleteit:
„Az alkalmazott taktika szerint először bedobnak egy bizonyos improvizált robbanószerkezetet, majd bevonul a roham alcsoport, és megkezdődik a csata, aztán az ellenség megadja magát” – mondta.
Egy másik, a támadásban részt vevő katona szerint a katonák úgy döntöttek, hogy behatolnak az erődítménybe, anélkül, hogy tudták volna, hányan lehetnek ott.
A Védelmi Minisztérium legfrissebb adatai szerint a déli csoport felelősségi körzetében az ukrán fegyveres erők egy nap alatt több mint 110 katonát, valamint négy páncélozott harcjárművet, kilenc autót, három tüzérségi eszközt és egy lőszerraktárt veszítettek.