Külföld

Újraindítaná Európát Macron és Merz

A német–francia kétoldalú kapcsolatok, valamint Európa „újraindításáról”, továbbá „az európai kihívásokra való együttes reagálásról” állapodott meg szerdai párizsi találkozóján a francia elnök és az új német szövetségi kancellár.

Újraindítaná Európát Macron és Merz
Emmanuel Macron francia elnök Friedrich Merz német kancellárral Párizsban
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/dpa Pool/Michael Kappeler

A tárgyalásuk után tartott közös sajtótájékoztatón Emmanuel Macron azt mondta, „azt akarjuk, hogy a cselekvés szisztematikusan, közösen történjen az Európa előtt álló kihívások megoldása érdekében”; majd azon szándékának adott hangot, hogy a szociáldemokrata Olaf Scholzcal eltöltött négyéves, gyakran bonyolult együttműködés után most „a francia–német reflex újjáélesztésére van szükség”.

Friedrich Merz – aki a hagyománynak megfelelően a francia fővárosba látogatott el első külföldi hivatalos útján – hangsúlyozta: a francia–német partnerség annak ellenére sem volt mindig „magától értetődő”, hogy újra és újra megerősítették az erre irányuló szándékot.

„Különleges felelősséggel tartozunk Európaért, ezért együtt fogunk dolgozni egy jobb, közös jövőért” – mondta Merz, „döntő lendületet” ígérve az európai integrációnak.

A két vezető jelezte, hogy meg kívánják erősíteni a francia–német Védelmi és Biztonsági Tanácsot, hogy konkrét „operatív válaszokat” adhassanak a közös stratégiai kihívásokra. A tárgyaláson megállapodtak francia–német együttes kormányülés nyári megtartásáról azzal a szándékkal, hogy minden területen újraindítsák és konkretizálják a kétoldalú együttműködést, „de a különbségek valószínűleg nem fognak egyik napról a másikra eltűnni” – emelte ki ezzel kapcsolatban Friedrich Merz.

A védelmi kérdésekről és Németország esetleges ukrajnai, békefenntartó katonai szerepvállalásáról szólva a német kancellár minden kötelezettségvállalást a „békemegállapodástól”, és a Egyesült Államoknak a békefolyamatban való részvételétől tett függővé. Kiemelte, hogy „az ukrajnai háború csak a további amerikai politikai és katonai szerepvállalás révén érhet véget, amely folyamatban Európa nem tudja átvenni az Egyesült Államok szerepét, tehát a jövőbeli tűzszünetet az Egyesült Államok közreműködésével kell garantálni”.

Friedrich Merz ezután megerősítette, hogy tárgyalni kíván a NATO két nukleáris ütőerővel rendelkező európai tagállamával, Nagy-Britanniával és Franciaországgal arról, hogy Németország hogyan kerülhetne a nukleáris védőernyőjük alá. Hangsúlyozta azonban, hogy az amerikai nukleáris védelmi ernyő kiegészítését, nem pedig a „helyettesítését” képzelné el ezzel a védelmi megoldással.

Az Európai Uniónak a Dél-amerikai Közös Piac (Mercosur) országaival, valamint Mexikóval megkötendő és előkészítés alatt álló szabadkereskedelmi megállapodásával kapcsolatos kérdésekre válaszolva a német kancellár elmondta, „megbízzuk illetékes minisztereinket a tárgyalások megkezdésével, de nem vesszük át az Egyesült Államok által felajánlott garanciákat”.

Majd arra szólította fel az EU tagállamait, hogy „gyorsan” ratifikálják a Mercosur-országokkal (Argentína, Brazília, Uruguay, Paraguay) megkötendő megállapodást.

A francia elnök a Mercosur-megállapodással kapcsolatos felvetésre úgy reagált, hogy „olyan megállapodásokat fogunk találni, amelyek lehetővé teszik a jelenlegi munkakörülmények fenntartását és a termelőink számára méltányos, illetve tisztességes eljárást”.

Kapcsolódó írásaink