Külföld
Bardella leváltaná Marine Le Pent

A Nemzeti Tömörülés vezetője a Le Parisiennek adott interjút, amelyben beszélt arról, hogy ha Marine Le Pen nem indulhat a 2027-es francia elnökválasztáson az ellene hozott ítélet miatt, akkor Jordan Bardella vállalná a jelöltséget.
Mint köztudott Le Pent első fokon elítélték, mert az EP-forrásokat szabálytalanul használta fel pártja finanszírozására. Bár az ítélet nem jogerős, azonnal hatályba lépett a közügyektől való eltiltásra vonatkozó része, amely alapján akkor sem lehet elnökjelölt, ha 2027-ig nem jutnának el a jogerős ítéletig.
Bardella vélhetően nem volt érintettje az ügynek, így Le Pen helyére léphet. Bár Bardella bejelentkezése az elnöki posztra egyértelmű kihívásnak tűnik, így az sem kizárható, hogy Le Pennel konfliktus alakul ki köztük. Ezt a vélhető konfliktust igyekezett megelőzni azzal, hogy az interjúban kijelentette: mindennél nagyobb szükségük van most az egységre.
„Az egyértelmű, hogy Marine Le Pen az én jelöltem, és ha őt végül megakadályoznák abban, hogy induljon, akkor valószínűleg azt mondhatnám, hogy én az ő jelöltje vagyok. Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatok” – mondta Bardella a Mandiner összefoglalója szerint.