Külföld

A Szentatya a szívében őrizte a magyar népet

Ferenc pápa szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni

Szeretettel emlékszünk vissza a Szentatya 2021-es és 2023-as magyarországi látogatására, amelyeken egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az M1 aktuális csatornán hétfőn Ferenc pápa aznapi halálhírére reagálva.

A Szentatya a szívében őrizte a magyar népet
Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre
Fotó: AFP/Tiziana Fabi

Mint mondta, emiatt is szomorúsággal fogadták a Szentatya halálhírét. Ferenc pápa 2021-es és 2023-as magyarországi látogatása kapcsán felidézte: egyértelmű volt, hogy a szívében őrzi a magyar népet, egyértelmű volt, hogy találkozni akar velünk mint olyan pásztor, aki a perifériákon élő híveit is szeretettel kíséri.

„Nagy tisztelettel hallottuk és láttuk mindig, hogy Ferenc pápa teljes következetességgel képviselte a béke ügyét” – fogalmazott Erdő Péter.

A bíboros a 88 éves korában, hétfőn elhunyt egyházfő munkásságának legfontosabb elemeiről szólva emlékeztetett: Ferenc pápa mindjárt a megválasztása után hangsúlyozta, hogy az egyház „úton lévő” egyház. A másik jelszava az volt: „ascoltare”, vagyis „meghallgatni”, „ráhallgatni a környező világra”, az egyházra, az egyes emberek a problémáira.

Hozzátette: természetesen az egyházban eddig is volt „éhség erre”, de ő külön hangsúlyozta.

Erdő Péter fontosnak nevezte a teremtett környezet védelmét, ami az egyház tanításában szintén korábban is jelen volt, de Ferenc pápa tanításában külön hangsúlyt kapott.

A bíboros kiemelte azt is: Ferenc pápa különös figyelmet fordított a periférián élőkre, mind a társadalom, mind a világ perifériáján élőkre, akikkel mások alig tartanak kapcsolatot.

„Tehát ő szerette átlépni a falakat, szeretett ajtókat nyitni” – fogalmazott Erdő Péter.

Hozzátette: imádkozunk érte és 11 órától a mai napon érte szólnak a harangok.

Ferenc pápa egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára

Ferenc pápa egész élete tanúságtétel volt mindannyiunk számára – méltatta a hétfőn elhunyt katolikus egyházfőt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Az MKPK tagjai megrendülten értesültek a pápa haláláról – írták, kiemelve: Ferenc pápa személyes példát mutatott különösen a szegények, az elesettek és a rászorulók iránti szeretetből.

A sajtóközlemény szerint a tagok hálával emlékeznek Ferenc pápának „a világ magyarságához, illetve Magyarországhoz fűződő különleges kapcsolatára, amelyről hazánkban tett utazásain túl is számos egyéb gesztuson keresztül biztosított bennünket”.

Az MKPK közleményében arra kér „minden jószándékú embert”, hogy imáiban emlékezzen meg Ferenc pápáról, a hitközösség tagjait pedig arra bíztatja, imádkozzanak egyházukért.