Külföld
A nemi erőszakot háborús fegyverként használják
A nők teste csatatérré vált

A szervezet jelentése szerint az országban 2023 vége óta 288 százalékkal megnőtt azoknak a száma, akik nemi erőszak áldozataként fordultak segítségnyújtásért. „Azt kezdjük látni, hogy a nemi erőszakot tudatosan használják háborús fegyvereként Szudánban”, „a nők teste csatatérré vált” – jelentette ki Anna Mutavati, az ENSZ nőügyi szervezetének regionális képviselője újságíróknak videókapcsolaton keresztül Genfből.
Az említett szám „csak a jéghegy csúcsa, nem mindenki vallja be a vele történteket a szégyenérzet és az áldozathibáztatás miatt, amelyet minden olyan nő megtapasztalt, aki ellen nemi erőszakot követtek el” – mondta az ENSZ képviselője.
Szudánban 2023 áprilisában robbantak ki harcok a hadsereg és a Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) lázadói között, a konfliktus miatt pedig már körülbelül 12 millióan menekültek el otthonaikból, elsősorban a szomszédos Egyiptomban és Csádban keresve menedéket.
Az ENSZ tényfeltáró missziója tavaly „megdöbbentőnek” nevezte a szexuális visszaélések, köztük a gyermekek ellen elkövetett, nemi alapú erőszak mértékét Szudánban. A szervezet jelentése szerint az ilyen bűncselekmények többségét az RSF és szövetségesei követték el, hozzátéve, hogy a hadsereg által irányított területeken nehezebb az ilyen esetek jelentése.
Az ENSZ rendszerén belül működő Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) misszióvezetője elmondta, hogy Kartúmban olyan bántalmazott nőkkel találkozott kedden, akiket családjuk előtt bántalmazták. „Életemben először láttam ilyen súlyosan bántalmazott nőket” – mutatott rá.