Külföld

Macron kész közvetíteni Moszkva és Kijev között

Egyre több jel utal arra, hogy Emmanuel Macron francia elnök lehet az első számú európai vezető, aki tárgyalóasztalhoz ülhet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a háború befejezése és a béke megteremtése érdekében.

Macron kész közvetíteni Moszkva és Kijev között
Macron francia elnök
Fotó: AFP/Pool/Kiran Ridley

A hírek szerint a „Hajlandók Koalíciójának” több tagállama is Macront látja a legalkalmasabb képviselőnek, aki megfelelő súllyal és diplomáciai tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a csoport nevében egyeztetéseket folytasson Moszkvával. A koalíció élén jelenleg Keir Starmer brit miniszterelnök áll, aki ugyan vezető szerepet játszik a nyugati államok közös fellépésében, ám a lap szerint ő nem kíván közvetlenül tárgyalni Putyinnal, közölte a The Telegraph brit napilap nyomán a Kárpáthír.

Az Elysée Palota egyik meg nem nevezett forrása megerősítette, hogy Macron nem zárkózik el a tárgyalások lehetőségétől, és hajlandó lenne vállalni ezt a politikai és diplomáciai szerepet – „amikor eljön az ideje”. A hangsúly azonban most még mindig a katonai és politikai nyomásgyakorláson, illetve Ukrajna támogatásán van.

Macron korábban többször is próbált közvetítői szerepben fellépni a konfliktus kirobbanása óta, és a francia diplomáciai hagyományok is kedveznek annak, hogy a jövőben a békefolyamat egyik kulcsfigurája lehessen.

A nemzetközi közösség egy része szerint elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb tárgyalások kezdődjenek, de a legtöbb európai vezető egyetért abban, hogy ehhez először Oroszországnak valódi nyitottságot kell mutatnia, és le kell állítania a katonai agressziót Ukrajna területén.

Kapcsolódó írásaink