Külföld
Scholz nem tudja elképzelni Netanjahu letartóztatását Németországban

Scholz II. Abdalláh jordániai uralkodóval Berlinben tartott megbeszélését követően egy sajtóbeszélgetésen, a Netanjahu esetleges németországi látogatását felvető kérdésre válaszolva elmondta, hogy „erről már többször is beszéltünk”. „És nem tudom elképzelni, hogy Németországban sor kerülne a letartóztatásra” – tette hozzá.
Friedrich Merz, a kancellári tisztség várományosa, a Frankfurter Allgemeinen Zeitung (FAZ) című német lapnak adott korábbi interjúban hasonló véleményének adott hangot. „Elképzelhetetlen számomra, hogy Izrael Állam demokratikusan megválasztott miniszterelnöke ne látogathasson el Németországba – mondta a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője. – A nemzetközi joggal összhangba hozható lehetőséget fogunk találni arra, hogy az izraeli miniszterelnököt továbbra is fogadni tudjuk Németországban” – tette hozzá.
Netanjahu a februárban tartott németországi szövetségi parlamenti választásokat követően gratulált Merznek választási győzelméhez. Az izraeli kormányfő hivatala pedig a beszélgetést követően közölte, hogy Merz hivatalos meghívást intézett Netanjahuhoz. Annalena Baerbock ügyvivő német külügyminiszter ugyanakkor csütörtökön, a NATO-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásának alkalmából azzal reagált Magyarország döntésére, hogy nem hajtja végre a büntetőbíróság Netanjahu elleni elfogatóparancsát, hogy „ez egy rossz nap a nemzetközi büntetőjog számára”. A német zöldpárti politikus azt hangoztatta, hogy az uniós szabályok minden tagállamra vonatkoznak. Mint mondta, ismételten világossá tette: „Európában senki sem áll a törvény felett, és ez vonatkozik minden jogterületre”.