Külföld
Hamarosan kész a közös nyilatkozat, a Fehér Ház eredményeket vár
Nagyon jól haladtak az amerikai tárgyalások Oroszország és Ukrajna delegációjával

A tárgyalások fő témája a fekete-tengeri kezdeményezés volt, amelyről Vlagyimir Putyin és Donald Trump legutóbbi telefonbeszélgetésén már szó esett.
„Nem minden tárgyalás eredményez nagy horderejű dokumentumot vagy megállapodást – mondta Karaszin újságíróknak a nap folyamán a tárgyalások szünetében a Ria Novosztyi tudósítása szerint. – Ami számít, az a kommunikáció fenntartása és egymás álláspontjának megértése. Ebben a tekintetben sikeresek vagyunk.”
A veterán diplomata „kreatívnak, de egyben technikai jellegűnek” is nevezte a rijádi tárgyalásokat.
A politikus a TASZSZ orosz hírügynökség tudósítójának azt nyilatkozta Rijádban mindent megvitattak, „gazdag, nehéz, de számunkra és az amerikaiak számára is nagyon hasznos párbeszéd folyt. (...) Természetesen nem mindent sikerült megoldani, nem mindenben sikerült megállapodni, de az, hogy sor került egy ilyen beszélgetésre, úgy tűnik, nagyon időszerű volt, tekintettel az új (washingtoni) kormány és az új politikusok színre lépésére, akik eljöttek a szakértői csoportok találkozójára.”