Külföld
Szinte teljesen kiszorulhattak az ukránok Kurszkból
Amerikai sajtóértesülések szerint már csak egy egészen kis területet tartanak az ukránok

Az orosz védelmi minisztérium által kiadott felvételen orosz katonák láthatók, amint a Kurszki területen lévő Szudzsa településen lerombolt épületek mentén sétálnak
Fotó: AFP/Handout/Russian Defence Ministry
Az információk alapján az ukrán erők már csak egy meg nem határozott, de kicsi területet tartanak az Oroszországi régióban. A The New York Times számára nyilatkozó katonák szerint egyébként véres harcok folynak a területen.
A mai nap folyamán Ukrajna már hivatalosan tagadta, hogy kiszorultak a területről, azonban ez ellentmond több forrásnak is. Annyi bizonyos, hogy az utolsó pillanatig tartani próbálják majd a területet, hiszen a jövőbeni tárgyalások során még nagy jelentősége lehet a megszállt területnek.