Külföld

Alakulgat az új berlini kabinet

Valami csak kijön a prés alól

Megállapodás született az érintett német pártok között a koalícióalakításról tartott előzetes tárgyalások során, az egyeztetések ezen szakasza lezárult, várhatóan megkezdődhetnek az érdemi koalíciós tárgyalások – jelentette be szombaton Berlinben Friedrich Merz, a múlt havi választásokon győztes Kereszténydemokrata Unió (CDU) kancellárjelöltje és Lars Klingbeil, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) társelnöke.

Alakulgat az új berlini kabinet
Friedrich Merz – remény van, kérdés, mikor kerül pont a kormányalakítás végére
Fotó: AFP/Ralf Hirschberger

Merz azt mondta, hogy az előzetes megbeszéléseken – amelyeken a CDU bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) is részt vett – egy sor fontos kérdésben elvi egyetértésre jutottak, köztük gazdasági és migrációs témákban, így a határellenőrzések fokozását illetően.

Klingbeil szintén kijelentette, hogy fontos lépést tettek előre, és a megállapodásban az SPD több szempontját sikerült érvényesíteni. A CDU az eddigi legjobb eredményét elérő Alternatíva Németországnak (AfD) pártot előzte meg a februári választásokon.

Kapcsolódó írásaink