Külföld

Magyarul beszélt, megkéselték a pozsonyi fiút

A rendőrség az etnikai indítékot is vizsgálja

Megtámadtak egy 20 éves fiatal srácot Pozsonyban, a Šafárik téren. A körvonalazódó részletek arra utalnak, hogy azért, mert magyarul beszélt egy barátjával. A rendőrség nyomoz, és megerősítették, hogy a nemzetiségi szálat is megvizsgálják az eset kapcsán, amely még pénteken történt, tudatta a Parameter.sk.

Magyarul beszélt, megkéselték a pozsonyi fiút
Pozsony látképe
Fotó: AFP/Ludovic Marin

Egy teljesen normális hétvégi estének indult a pénteki. Négy fiatal srác indult szórakozni Pozsonyba, a cselekmény viszont a buli után csúnya fordulatot vett. A 20 év körüli fiatalok éjszaka a Šafárik téri gyorsételes standhoz mentek, hogy bekapjanak valamit, mielőtt hazaindulnak, és míg az ételre vártak, beszélgettek egymás közt – magyarul, idézi fel az esetet a Parameter cikke.

„Ekkor lépett oda hozzájuk egy másik fiatalember, aki kérdőre vonta őket, hogy miért beszélnek magyarul, mire a későbbi sértett azt mondta, hogy azért, mert magyarok. Erre az egyre agresszívabbá váló fazon állítólag elküldte őket – ahogy az a szélsőségesektől szokás – a Duna másik oldalára, hogy ott vegyenek maguknak valamit enni. Közben viszont elővett egy kést is és a fiatal nyakához próbálta tartani, végül megvágta az állát” – olvasható a portálon, amely nem hivatalos, de a történteket jól ismerő forrásból értesült az esetről. A támadó, akinek a nyakán vagy kabátján állítólag a Slovan futballklubra utaló motívumot ábrázoló tetoválás/ábra volt, távozott a helyszínről.

A támadás pontos részletei – hogy mi hangzott el, és ki, milyen ábrát, hol látott – egyelőre hivatalos forrás nem erősítette meg, amit viszont tudni, hogy a nemzetiségi hovatartozás iránti gyűlölet esetleges motívumát vizsgálja a rendőrség is.

A 20 éves fiatal ezután orvosi ellátásra szorult, a készültségen látták el a sérülését. Az eset után feljelentést tett a rendőrségen.

Kapcsolatba léptünk a megtámadott fiatallal és egy közeli hozzátartozójával is, de az ügyben indult nyomozásra hivatkozva, ügyvédjük tanácsára nem szerettek volna nyilatkozni.

A Pozsonyi Kerületi Rendőrség szóvivője, Lukáš Pecek megerősítette, hogy valóban vizsgálnak egy ilyen esetet.

„Az említett ügyet a Pozsonyi I. Kerületi Rendőrkapitányság hatáskörébe tartozó egység tartja nyilván. Az ügyben a rendőrség megbízott tisztje garázdaság és testi sértés vétsége miatt indított büntetőeljárást” – szögezte le.

A válaszában a Büntető Törvénykönyv olyan pontjaira (§ 364, 2. bekezdés, a. és b. pont) is hivatkozott, melyek egyike a különös indítékra utal, a másik pedig súlyosbító tényezőre. Továbbá a 138-as paragrafus a) pontjára, tehát hogy azt fegyverrel (késsel) követték el, továbbá a 140-es paragrafus a) és b) pontjára, hogy a bűncselekmény elkövetésére (például) nemzetiségi hovatartozás iránti gyűlöletből kerülhetett sor.

Garázdaság esetén a különös indítékból elkövetett bűncselekmény hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztés is kiróható.

Testi sértés esetén csak a 156-os paragrafus első bekezdését említette a szóvivő, noha itt a második és harmadik bekezdések tárgyalják a különös indítékot (nemzetiségi hovatartozással szembeni gyűlölet), illetve a súlyosabb elkövetési módot (késsel).

Előbbi esetben a testi sértés egytől három évig, utóbbi esetben kettőtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, de mint említettük, a nyomozás jelenlegi állásánál a szóvivő ezekre nem hivatkozott.

A folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva pedig egyebet nem is árult el.

Kapcsolódó írásaink