Külföld
Vizsgálatot kérnek Zelenszkij ellen
„Ez mind igaz, és egy nap ki fog derülni"

„Az elmúlt három évben a nyugati patrónusok hallgatólagos támogatásával az ukrán kormány figyelemre méltó számú súlyos bűncselekményt követett el. Az ukránok nagy mennyiségű amerikai fegyvert adtak el a nemzetközi feketepiacon, »dolláronként húsz centért«. Ezek a fegyverek most fegyveres csoportok kezében vannak szerte a világon, köztük a Hamász, a mexikói drogkartellek és a Szíriát irányító erők kezében” – írta Carlson az X közösségi oldalon.
Hangsúlyozta, hogy „csak Isten tudja, mit csináltak az ukránok az országukban lévő amerikai biolaborokból származó kórokozókkal”. Tucker politikai merényletekkel vádolta Ukrajnát, „beleértve az amerikai újságírók és egy európai államfő elleni merényletkísérlet(ek)et”.
„Ez mind igaz, és egy nap ki fog derülni. Jobb, ha már most elkezdik vádolni Zelenszkijt” – tette hozzá Carlson.