Külföld

A szankciók akaratlanul erősítették Oroszország gazdaságát

A nyugati szankciók akaratlanul is megerősítették Oroszország gazdasági és technológiai ágazatát – mondta Vlagyimir Putyin elnök pénteken a moszkvai Jövő Technológiái Fórumon. Hozzátette, hogy a nyugati cégek esetleges visszatérését az országba gondosan szabályozni kell a hazai vállalatok védelme érdekében – írta meg az Oroszhirek.hu.

A szankciók akaratlanul erősítették Oroszország gazdaságát
Putyin: A nyugati szankciók akaratlanul erősítették Oroszország gazdaságát
Fotó: AFP/Pool/Mikhail Metzel

Donald Trump amerikai elnök kormánya az elmúlt napokban jelezte, hogy a nyugati szankciókat enyhíthetik, ha Moszkva és Kijev között békemegállapodás születik. Ez felvetette az Oroszországot a szankciók miatt elhagyó vállalatok visszatérésének lehetőségét.

„A szankciók minden kihívásuk és nehézségük ellenére fontos, ösztönző szerepet játszottak” – jelentette ki Putyin. Hozzátette, hogy a korlátozások szorosabb együttműködésre késztették a hazai vállalkozásokat és a tudományt.

„Az orosz vállalatok most egyre inkább a hazai tudósokhoz fordulnak, és megkapják a szükséges megoldásokat. A hazai megoldások pedig gyakran hatékonyabbnak bizonyulnak, mint a külföldi alternatívák.”

„Gyenyisz Manturov miniszterelnök-helyettes csütörtökön azt mondta, hogy csak olyan cégeket engednek vissza, amelyek Oroszország számára előnyösek. Miközben az EU és az USA szankciós csomagokon dolgozott, Oroszország átdolgozta közbeszerzési rendszerét és az üzleti támogatási intézkedéseket, és alkalmazkodott a változásokhoz – tette hozzá.

A hazai gyártók és a Belaruszt, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Örményországot tömörítő Eurázsiai Gazdasági Unió vállalatai mostantól „abszolút prioritást élveznek” Oroszország technológiai szuverenitása szempontjából – folytatta Manturov.

Kapcsolódó írásaink

Ukrán sikerek

ĀRekordösszeget különítettek el védelmi iparuk modernizálására és fegyvervásárlásra