Külföld

Xavier Bettel Trumpról: Ha gyenge vagy, ő megesz téged

A luxemburgi külügyminiszter szerint Amerikának partnerekre van szüksége

Donald Trump amerikai elnök konstruktív lesz az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalások során, hogy elkerülje a kereskedelmi háborút és a növekvő inflációt az Egyesült Államokban – jelentette ki Xavier Bettel luxemburgi külügyminiszter kedden Varsóban.

Xavier Bettel Trumpról: Ha gyenge vagy, ő megesz téged
Xavier Bettel: Azért választották meg Trumpot az amerikaiak, hogy csökkentse az inflációt, s nem azért, hogy növelje
Fotó: AFP/NurPhoto/Rita Franca

A EU versenyképességi és külügyi tanácsának keddi informális találkozója előtt, amelyet a lengyel soros EU-elnökség keretében Varsóban rendeznek, Bettel leszögezte: ebben az összetételben a miniszterek először ülnek össze Donald Trump amerikai elnökké választása óta.

Utalt arra, hogy luxemburgi miniszterelnökként korábban éveken át kapcsolatban állt Trumppal. „Ha gyenge vagy, ő megesz téged, ha nem tárgyalsz, az a halálod lesz” – fogalmazott. „Ezért tárgyalni kell vele, ebben „erősek és egységesek kell, hogy legyünk, ez a mi erőnk” – tette hozzá.

Bettel szerint egyértelművé kell tenni, hogy az Amerika mindenek előtt (America First) jelszó nem jelenti azt, hogy Amerikának egyedül kell lennie, hiszen szüksége van partnerre.

„Az összes európai termék, ha az Egyesült Államokban sokkal többet kell fizetni érte, végül inflációt eredményez” – érvelt. Úgy látja: „Azért is Trumpot választották ( az amerikaiak), hogy csökkentse az inflációt, s nem azért, hogy növelje.”

Kapcsolódó írásaink