Külföld
Újévi beszéd: Macron bocsánatot kért a parlament feloszlatásáért
A francia elnök szerint téves döntés volt júniusban előre hozott választásokat kiírni

„A feloszlatás inkább megosztottságot hozott a nemzetgyűlésnek, mint megoldást a francia nép számára” – tette hozzá.
Emmanuel Macron az előre hozott választások kiírására vonatkozó döntését az európai parlamenti választásokon elért gyenge eredmény után azzal indokolta, hogy tisztázni kell a politikai helyzetet. A választáson azonban elveszítette a kormányképes többséget, és két hónapig tartott, mire kinevezett egy kisebbségi kormányt, amely decemberben bizalmatlansági szavazáson megbukott. 1962 óta ez volt az első ilyen eset Franciaországban.
A köztársasági elnök fontosnak nevezte, hogy Franciaország folytassa a fegyverkezési politikát, amelyet az Ukrajna elleni 2022. februári orosz invázió után kezdett el, mivel a globális problémák miatt az országnak „erősebbnek” kell lennie. Ezek között a problémák között említette az ukrajnai és a közel-keleti konfliktusokat, a szíriai eseményeket, a moldovai, romániai és georgiai választásokba történt külső beavatkozási kísérletet, bár nem nevezte meg Oroszországot mint lehetséges elkövetőt.
A mintegy tizenegy perces beszéd alatt Franciaország 2024. évi nagy pillanatairól: a párizsi olimpiai és paralimpiai játékokról, valamint a 2019-ben tűzvész pusztította párizsi Notre-Dame-székesegyház újranyitásáról mutattak be felvételeket.