Külföld

Ukrajna NATO-csatlakozása csak ábránd

A szakértő szerint a Nyugat megérti, hogy Oroszország soha nem fogja megengedni Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz

A Nyugat megérti, hogy az Oroszország soha nem fogja megengedni, hogy Ukrajna csatlakozzon az észak-atlanti szövetséghez. Az amerikai fegyveres erők egykori hírszerző tisztje, Scott Ritter Dialogue Works YouTube-csatornának adott interjújában nyilatkozta ezt, amelyet a Gazeta.ru idéz.

Ukrajna NATO-csatlakozása csak ábránd
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/NurPhoto/Nicolas Economou

„Oroszország megnyeri ezt a háborút, és soha nem fogja megengedni, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, ez nincs napirenden” – mondta a szakértő, aki szerint ennek a kérdésnek még a megvitatása is „időpocsékolás”.

Kijelentette azt is, hogy Oroszország előnye a konfrontációban olyan helyzethez vezetett, amelyben Putyin maga diktálhat feltételeket, a szövetség ezzel pedig már nem tud mit kezdeni – hangsúlyozta a szakember.

„Nincs elég pénzünk, nincs elég katonai felszerelésünk, a NATO-nak nincs lehetősége komoly beavatkozásra, tehát semmi sem akadályozza meg Oroszországot abban, hogy megnyerje ezt a háborút, és ez a kemény igazság” – szögezte le.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ugyan korábban Ukrajna NATO-csatlakozását sürgette, ám mindeddig semmilyen előrelépést nem ért el, ugyanakkor Szergej Lavrov orosz külügyminiszter december 29-én kijelentette, hogy országa elégedetlen a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump csapatának ukrán kérdésben tett javaslataival, ugyanakkor türelemmel megvárja az új elnök január 20-i beiktatását.

Kapcsolódó írásaink