Külföld
Musk: Lejárt az idő a háborúskodó haszonlesők számára
Az amerikai milliárdos azt közölte, hogy az ukrajnai vérontásnak hamarosan vége lesz

Az Axios portál korábbi beszámolójára az oroszhirek.hu hivatkozott, amikor azt közölte, hogy Musk részt vett Trump és Zelenszkij közötti telefonbeszélgetésén.
Korábban a The Wall Street Journal (WSJ) arról számolt be, hogy Trump és csapata kidolgozott egy tervet az ukrajnai konfliktus rendezésére, amely szerint a jelenlegi harcvonal mentén 1300 kilométer hosszú demilitarizált övezetet hoznának létre. Az Egyesült Államok azonban nem küldene békefenntartókat a térségbe.
A javaslat értelmében Ukrajna köteles lenne legalább 20 évig tartózkodni a NATO-tagságra való törekvéstől. Cserébe Washington továbbra is fegyverekkel látná el Kijevet, hogy megakadályozza a konfliktus esetleges kiújulását. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy a WSJ beszámolója elvont.