Külföld
Kiderült, ki lesz Oroszország leendő elnöke
Oroszországot olyan embereknek lehet átadni, és olyanokra lehet rábízni, mint a különleges katonai művelet jelenlegi hősei

„A választás a népen múlik” – mondta a Kreml szóvivője.
Korábban Putyin a szövetségi gyűléshez intézett beszédében azt mondta, hogy a jövőben Oroszországot olyan embereknek lehet átadni, és olyanokra és rábízni, mint a különleges katonai művelet jelenlegi hősei. Szerinte a katonáknak nemcsak az oktatási rendszerben és az üzleti életben, hanem az önkormányzati és állami közigazgatásban is vezető pozíciókba kell kerülniük.
Peszkov emellett hangsúlyozta, hogy Putyin 2021 decemberében, a megfelelő időben kifejezhette preferenciáit azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen az utódja.
Akkor azt is hangsúlyozta, hogy az államfő kiválasztása Oroszország polgárain múlik majd.