Külföld
Szoros együttműködésben a három ország

Fajsúlyos témákról egyeztetett kedden Észak-Komáromban Robert Fico (Smer) szlovák és Orbán Viktor (Fidesz) magyar kormányfő, valamint Aleksandar Vučić szerb államfő. A szlovák–magyar–szerb csúcstalálkozó ugyan némi késéssel indult a komáromi erődben található Szent Borbála lőporraktárban, de végül igen komoly kérdések kerültek ott terítékre.
Robert Fico (Smer) kormányfő barátok találkozójának nevezte a tárgyalást. A politikus szerint igen nagy gond lenne, ha a migráción kívül nem használnák ki a helyzetet arra is, hogy másról is társalogjanak. Szerinte egy mondattal lehet jellemezni a téma kapcsán eddig képviselt álláspontjukat: igazuk volt.
Pár éve világosan kimondtuk, hogy a külső határok védelme az alap – fogalmazott Robert Fico. Aláhúzta, igazuk volt abban is, hogy az EU-nak nem a migránsok újraosztását kell elérni, hanem a közös munkára kész országokkal kell együttműködnie. Fico külön és nyomatékkal megköszönte a szerb elnöknek, hogy az EU-nak segített ebben. Közölte, támogatja Szerbia mihamarabbi EU-tagságát, s mindent megtesz azért, hogy ez megtörténjen. Olyan időket élünk, amikor sorra dőlnek meg a néhány évvel ezelőtti tabuk – így például az EU-n kívüli hotspotok, illetve a fizikai akadályok létrehozása – mondta.
Idén nyolcvan százalékkal kevesebb migráns érkezett Szerbiába, mint tavaly – hangoztatta Aleksandar Vučić – aki egyben aláhúzta, Európa és a barátaik érdekeit fogják védeni, szem előtt tartani. Az államfő örömét fejezte ki azt illetően, hogy Robert Fico jó egészségnek örvend, és érdeklődve várják a merénylet kivizsgálásának eredményeit. Szerbia előrehaladt az elmúlt években, s ez a jó barátok segítsége nélkül nem ment volna – fogalmazott.
Orbán Viktor ugyancsak utalt a Robert Fico elleni merényletre. Közölte, a bűncselekményt Magyarországon is veszteségként élték meg. Soha nem látott még olyan szlovákbarát megnyilvánulásokat belföldön, mint e kapcsán. Ez jól mutatja, hogy az elmúlt évek munkája nem volt hiábavaló – húzta alá. Utalt arra is, teljes mértékben egyetért Robert Ficóval, pontosan az történt, amit mondtak. Ezt 2015-ben lehetett látni – emlékeztetett a közelmúltra a magyar kormányfő – de egyben azt is hozzátette, őt vagy Robert Ficót az EU-n belül ezért nem terheli semmiféle felelősség.
Mint kifejtette, 2015 óta nyolcmillió menedékkérelmet nyújtottak be az EU-ban, az illegális határátlépési kísérletek száma 3,8 millió. Közölte, ebből egymilliót tartóztatott fel Magyarország. Tavaly 430 ezer kiutasítás történt az EU-ban, s ebből mindössze alig nyolcvannégyezret hajtottak végre. Orbán Viktor szerint ebből súlyos pánik következett/következik, ami rossz döntéseket szül. Ilyen például a schengeni rendszer felfüggesztése – húzta alá. Az illegális migráció a szabad mozgás vívmányát rombolja le, s a bűnözés megnövekedése is szorosan kapcsolható ehhez – mondta.
Az általunk kitalált „magyar modell” működik, működött – azaz senkit sem szabad beengedni, amíg az ő ügyében nem született meg a döntés – hangoztatta a magyar kormányfő. A nyugatiakat az otthon problémája nyomasztja, amit, tetszik vagy sem, el lehet veszteni úgy is, hogy az otthonosság érzése tűnik tova – s ennél nagyobb politikai probléma nem létezik – mondta. Orbán Viktor egyben Magyarországot és Szlovákiát hozta fel jó példaként.
Ma egyfajta hagyományt teremtettünk ezzel a hármas találkozóval – jelentette ki Robert Fico. Aki egyben arról is beszélt, hogy mindent meg kell tenni azért, hogy a migránsok a saját országukban maradjanak. Ezt már 2016–17-ben is felvetették – emlékeztetett Szlovákia álláspontjára. Az pedig külön figyelemre méltó, hogy a V4-ek már korábban egyértelműen az EU-s fősodorral szemben foglalt állást, még annak ellenére is, hogy sajnos bőven vannak olyan törekvések, amelyek likvidálnák ezt a szövetséget. Robert Fico egyben nyomatékkal aláhúzta, Szerbiát a regionális együttműködés részének tekinti, tekintik.
Orbán Viktor újságírói kérdésekre közölte, a hotspotokból kétféle létezik. Amit most próbálnak létrehozni, az a harmadik országba való „delegálás”, ami szerinte legfeljebb részleges szépségflastrom. A másik ötlet a hotspotoknak az utolsó biztonságos országban való létrehozása – ilyen lehet például Afrika esetében a Földközi-tenger parti sávja. Az érintettek ott adhatják be a kérelmeiket, s ez a jobb megoldás – fogalmazott.
Az M1 kérdésére a migrációs paktumról Orbán Viktor arról beszélt, „lesz buszos huszárroham”, s igen is el fogják vinni a migránsokat Brüsszelbe. Mint kifejtette, szerinte lázadásközeli állapot van az EU-ban. A minap például a lengyel miniszterelnök és a német kancellár is erre az álláspontra jutott. Ez szétveri a migrációs paktumot és az európai együttműködést is – húzta alá. Egyben hozzátette, az EU rossz vezetése olyan állapotot idéz elő, ami a schengeni rendszer halálát okozza, így a jelenlegi szabályokat el kell felejteni, s újakat kell alkalmazni.