Külföld

Zelenszkij: Ukrajna fegyverexport-javaslatokat tervez kidolgozni

Az ukrán diplomácia pénteken erős reagálást kért a szövetségeseitől

Esetleges fegyverexporttal kapcsolatos javaslatok kidolgozására kérte a védelmi minisztériumot az ukrán elnök. Ezt Volodimir Zelenszkij maga jelentette be Kijevben pénteken.

Zelenszkij: Ukrajna fegyverexport-javaslatokat tervez kidolgozni
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök
Fotó: AFP/ANP/ANP Mag/Remko de Waal

Zelenszkij az ukrán televízióban közölte, hogy az export csak Ukrajna nyugati szövetségesei számára lenne lehetséges, az úgynevezett Ramstein csoport keretében, amely a Kijevnek nyújtott katonai támogatást hangolja össze.

„Kértem a védelmi minisztert, fontolja meg, melyek lehetnek a lehetséges modellek” – mondta az államfő.

„Azoknak, akik nem segítenek nekünk fegyverekkel, véleményem szerint nincs jogunk exportálni” – tette hozzá. Ukrajna a 2022 februári invázió óta átalakította a hadiiparát, felgyorsítva mindenekelőtt a drónok gyártását, de más fegyverekét is. Tisztségviselők szerint Ukrajna 2023-ban megháromszorozta a hazai fegyverek előállítását, majd az idei év első nyolc hónapján megkétszerezte a termelést.

Az ukrán diplomácia pénteken erős reagálást kért a szövetségeseitől, valamint a nyugati katonai segítség felgyorsítását arra a Kijev és Szöul által közzétett hírre, amely szerint Észak-Korea csapatokat küldött az orosz hadsereg támogatására.

„Észak-Korea fegyverekkel és katonákkal támogatja az Ukrajna elleni orosz agressziót. Azonnali és határozott reagálást követelünk az euroatlanti közösségtől, valamint a világtól” – írta az X mikroblog portálon Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter.

Az ukrán diplomácia feje egyben felszólította a Nyugatot, hogy oldja fel a nagy hatótávolságú fegyverek bevetésére vonatkozó korlátozásokat.

Kapcsolódó írásaink