Külföld

Az amerikai elnök újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának

Újabb 425 millió dollárnyi támogatás megy Kijevnek

Az amerikai elnök hivatala szerint a támogatás egyebek között légvédelmi, illetve földi célpontok elleni, levegőből indítható eszközöket, páncélozott járműveket és Ukrajna számára szükséges lőszereket foglal magában.

Az amerikai elnök újabb katonai segélyt jelentett be Ukrajnának
Zelenszkij Telegram-oldalán mondott köszönetet Bidennek, illetve az amerikai kongresszus mindkét pártjának, valamint az amerikai népnek a támogatásért. Az ukrán elnök beszámolt arról is, hogy Bidennel megvitatta öt pontból álló „győzelmi tervét” is, amelyet szerdán mutatott be a Verhovna Radában. Képünkön Joe Biden (j) amerikai elnök találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a washingtoni Fehér Ház ovális irodájában 2024.szeptember 26-án
Fotó: AFP/Saul Loeb

Zelenszkij Telegram-oldalán mondott köszönetet Bidennek, illetve az amerikai kongresszus mindkét pártjának, valamint az amerikai népnek a támogatásért. Az ukrán elnök beszámolt arról is, hogy Bidennel megvitatta öt pontból álló „győzelmi tervét” is, amelyet szerdán mutatott be a Verhovna Radában.

„Javasoltam megfontolásra a közös fegyvergyártást” – ismertette Zelenszkij. „Megbeszéltük az ukrán katonák további kiképzésének szükségességét is” – tette hozzá.

Ukrajna köszönetet mond az Egyesült Államoknak, „amiért kész segíteni a kijevi vezetésnek megerősíteni helyzetét a tisztességes diplomácia útjára kényszerítve ezzel Oroszországot” – emelte ki Zelenszkij.

Julianne Smith, az Egyesült Államok NATO-hoz akkreditált nagykövete szerdai online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a katonai szövetség egyelőre még nem tart ott, hogy csatlakozási meghívást intézzen rövid távon Ukrajnához. „Ám mint mindig, továbbra is folytatjuk a párbeszédet ukrajnai barátainkkal arról, hogy miként kerülhetnek közelebb a szövetséghez” – tette hozzá.

Kapcsolódó írásaink