Külföld

Kreml: Moszkva nem zárkózik el eleve Olaf Scholz „béketervétől”

Dmitrij Peszkov szerint ugyanakkor nincsenek meg a valódi előfeltételei az ukrajnai konfliktus békés úton történő rendezésének

A Kreml csak a médiából értesült Olaf Scholz német kancellár „béketervéről”, de nem utasít el eleve semmilyen rendezési lehetőséget – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára hétfőn újságíróknak válaszolva.

Kreml: Moszkva nem zárkózik el eleve Olaf Scholz „béketervétől”
Dmitrij Peszkov kihangsúlyozta, hogy csak a médiából értesültek Olaf Scholz „béketervéről”, de még így sem utasítanak el semmilyen rendezési lehetőséget
Fotó: AFP/Pool/Alexander Kazakov

„Nem utasítunk el előre semmilyen tervet, de meg kell értenünk, hogy miről is van szó” – mondta a szóvivő.

Ugyanakkor hangot adott álláspontjának, miszerint nincsenek meg a valódi előfeltételei az ukrajnai konfliktus békés úton történő rendezésének.

„Különböző nyilatkozatokat hallunk európai országokból, de nem látunk semmilyen nyilatkozatot sem ebben a kérdésben attól az országtól, amely ezt az egész folyamatot vezényli, amely az egész kollektív Nyugatot vezényli” – fogalmazott Peszkov.

A szóvivőt arra reagáltatták, hogy a német kormányfő előző nap a ZDF német közszolgálati televíziónak adott interjújában azt mondta, Berlin továbbra is határozottan támogatja Ukrajnát az Oroszország elleni harcában, de egyúttal hozzátette: a következő békekonferenciába Oroszországot is be kellene vonni. Scholz szerint ebben egyetértés van közte és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök között.

Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője hétfőn Rijádban, az Öböl-menti Együttműködési Tanács külügyminisztereivel tartott találkozóját követő sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy egyetlen, az ukrajnai konfliktus megoldására irányuló kezdeményezés sem érinti az orosz ajkú lakosság jogait „azokon a földeken, amelyeket Zelenszkij a sajátjának tekint”.

„Nem komoly dolog tűzszüneti felhívásokról vitatkozni, és területcserében gondolkodni. Mert, még egyszer mondom, a probléma nem területekről szól, a probléma az emberi jogokról szól, amelyeket a törvényhozás lábbal tiport (Ukrajnában). És ezeket a politikai térben lebegő kezdeményezések egyike sem említi meg konkrétan” – hangsúlyozta Lavrov.

Ismételten ultimátumnak minősítette Zelenszkijnek a konfliktus lezárására vonatkozó feltételeit. A miniszter szerint az ezeket a követeléseket támogató Nyugat nem hajlandó őszinte megállapodásokra a helyzet rendezéséről, ehelyett Oroszország stratégiai vereségét remélik elérni a csatatéren.

Peszkov a sajtónak nyilatkozva, Scholz interjújával kapcsolatban, azt is hangsúlyozta egyebek között, hogy az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantását „alaposan ki kell vizsgálni”, és nem szabad megengedni, hogy az érintett országok elhallgassák, hogy mi történt.

A The Wall Street Journal amerikai napilapnak azzal a cikkével kapcsolatban, amely azt állította, hogy Teherán rövid hatótávolságú rakétákat szállít Moszkvának, Peszkov kijelentette: „Nem minden alkalommal felel meg az ilyen jellegű információ a valóságnak.” Azt is mondta, hogy Oroszország folytatja az Iránnal való együttműködést minden területen, beleértve a legérzékenyebbeket is.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Kreml egyelőre „nem érdekelt” abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök interjút adjon Evan Gershkovichnak, a The Wall Street Journal újságírójának.

„Ahhoz, hogy interjú jöjjön létre a külföldi médiával és valamely konkrét újságíróval, valamilyen alkalomra van szükség. Egyelőre nincs ilyen apropó” – mondta.

Gershkovichot tavaly márciusban kémkedés vádjával tartóztatták le Oroszországban, majd idén júliusban 16 évi szabadságvesztésre ítélték. Augusztus elején fogolycsere keretében szabadult és tért vissza hazájába.

Kapcsolódó írásaink