Külföld
Japán: szeptember 27-én tarthatják a kormányzó Liberális Demokrata Párt elnökválasztását
Kisida Fumio japán miniszterelnök szerdán jelentette be, hogy szeptemberben visszavonul a kormányzó párt vezetői posztjáról, ami azt jelenti, hogy lemond a kormányfői hivatalról is

A 67 éves Kisida 2021-es kinevezése után sikeresen kivezette ugyan az országot a súlyos gazdasági nehézségeket is okozó koronavírus-járványból, de a magas infláció és a pártot sújtó korrupciógyanús incidensek miatt a kormány népszerűsége azóta jelentősen csökkent, és friss közvélemény-kutatások szerint támogatottsága már csak 25 százalék körül jár.
Kisida Fumio nem nevezte meg, kit látna szívesen utódjául, de kijelentette, hogy olyan személyiségre van szükség, aki kész komoly tárgyalásokat folytatni a kormány népszerűségét is csorbító problémákról.
A pártelnöki és leendő miniszterelnöki posztra esélyesek között szerepel a lakosság körében igen népszerű Isiba Sigero volt védelmi miniszter, továbbá Takaicsi Szanei, a gazdasági biztonságért felelős miniszter, Kono Taro digitális fejlesztési miniszter és Kamikava Jóko külügyminiszter.