Külföld
Kreml: Álhír, hogy Oroszország be kívánna avatkozni az amerikai elnökválasztásba
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hozzátette, az elnökválasztás közeledtével sok hasonló állásfoglalásra számít még amerikai részről

Hozzátette, hogy az elnökválasztás közeledtével sok hasonló állásfoglalásra számít még amerikai részről, hiszen Oroszország és az államfője elég fontos tényezők ahhoz, hogy az amerikai pártok, a demokraták és a republikánusok is megpróbáljanak ebből politikai hasznot húzni a kampányaikban. „És minél többször használják fel Oroszországot és elnökét a belpolitikai céljaikra, annál nagyobb, sőt, helyrehozhatatlan károkat okoznak ezzel a kétoldalú kapcsolatokban” – emelte ki. Továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy „az amerikai hírszerzők az aktuális belpolitikai trendnek megfelelően ellenségképet keresnek, és továbbra sincs jobb ötletük annál, minthogy Oroszországot próbálják ellenségként felmutatni az amerikai embereknek”.
A Venezuelában vasárnap megtartott elnökválasztással kapcsolatban - amelynek eredményét csalásra hivatkozva nem fogadja el az ellenzék, és a tiltakozó megmozdulásoknak már halálos áldozata is van – azt mondta: az ország politikai ellenzékének el kellene fogadnia, hogy kudarcot vallott, és gratulálnia kellene Nicolás Maduro elnöknek a győzelméhez, egyes országoknak pedig nem kellene az alkalmat keresniük arra, hogy feszültségkeltéssel aláássák az ország stabilitását.