Külföld

Botrány az olimpia előtt

Migránsok erőszakoltak meg egy fiatal nőt Párizsban

Néhány nappal a párizsi olimpia kezdete előtt újabb botrány robbant ki a francia fővárosban, ugyanis öt migráns megerőszakolt egy 25 éves ausztrál nőt – írta meg az Origo.hu.

Botrány az olimpia előtt
A 25 éves ausztrál nő a rendőrségnek elmondta, hogy szombaton öt, afrikai származásúnak tűnő férfi támadt rá, majd erőszakolta meg a Moulin Rouge mellett (képünk illusztráció)
Fotó: NurPhoto via AFP/NurPhoto/Artur Widak

A 25 éves ausztrál nő a rendőrségnek elmondta, hogy szombaton öt, afrikai származásúnak tűnő férfi támadt rá, majd erőszakolta meg a Moulin Rouge mellett.

A sokkhatás alatt lévő áldozat ezt követően egy közeli kebaboshoz tért be, hogy segítséget kérjen, ahol azt a jellemzést adták róla, hogy rendkívül összezavarodott volt, és egy szót sem beszélt franciául. A ruhája fordítva volt rajta, a fehérneműjét pedig a kezében tartotta, és kiderült, hogy a Fête de Musique zenei fesztivál miatt tartózkodott Párizsban, ahonnét vasárnap repült volna vissza Ausztráliába.

A 25 éves ausztrál nő egyelőre Párizsban maradt, hogy segítsen a nyomozásban a rendőrségnek, amely a kamerafelvételek alapján próbálja elfogni a tetteseket.

A 2024-es párizsi olimpia hivatalos megnyitója pénteken lesz, de a csúcsesemény már két nappal korábban, szerdán elkezdődik a versenyekkel.

Kapcsolódó írásaink