Külföld
Putyin nem zárta ki az orosz nukleáris doktrína megváltoztatását
Mint az államfő emlékeztetett, ez a dokumentum kimondja, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazása csak kivételes esetben lehetséges

„Szorosan figyeljük, mi történik a világban, körülöttünk, és nem zárjuk ki, hogy ezen a doktrínán némi változtatást eszközöljünk” – mondta az elnök.
Mint az államfő emlékeztetett, ez a dokumentum kimondja, hogy a nukleáris fegyverek alkalmazása kivételes esetben – az ország szuverenitását és területi integritását fenyegető veszély esetén – lehetséges.
„Nem hiszem, hogy ilyen eset bekövetkezne” – pontosított Putyin.
A katonai doktrínában és az „Állami politika alapelvei a nukleáris elrettentés terén” című dokumentumban vázolták fel azokat a forgatókönyveket, amelyek alapján Oroszország atomfegyvereket vethetne be. A dokumentumok szerint ez lehetséges Oroszország vagy szövetségesei ellen tömegpusztító fegyverek alkalmazásával elkövetett agresszió esetén, vagy hagyományos fegyverek alkalmazásával elkövetett agresszió esetén, amikor magának az államnak a léte kerül veszélybe.