Külföld
A magyar EU-elnökségi félévről is egyeztetett Ottawában Sztáray Péter államtitkár
Sztáray Péter azt mondta, hogy a megbeszéléseken szó volt a közelgő NATO-csúcstalálkozóról, amelyet július elején Washingtonban tartanak. Rámutatott, hogy az észak-atlanti szervezet tagjaiként Magyarország és Kanada szövetségesek, és ugyan vannak kérdések – mint az ukrajnai háború –, amelyekben a két fél között nincs egyetértés, számos ponton közösek az érdekek.
Hozzátette: a tárgyaláson téma volt, miként lehet a NATO csúcstalálkozóját oly módon lebonyolítani, hogy az minden szövetséges érdekeit egyaránt képviselje, és Magyarországot ne vigye közelebb a háborúhoz.
Mint energiabiztonságért is felelős államtitkár megjegyezte, hogy a magyar–kanadai kapcsolatok az energiabiztonságra is kiterjednek.
Sztáray Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Kanada az Európai Unió stratégiai partnere, ezért volt jelentősége az unió tanácsának magyar elnöki félévéről egyeztetni. Közölte azt is, hogy Kanada külügyminisztere, Mélanie Joly a tervek szerint még idén látogatást tesz Magyarországon.
Az államtitkár Ottawában tárgyalt David Morrison külügyminiszter-helyettessel, Stephen de Boer-ral, a kanadai miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai tanácsadójával, valamint Daniel Rogers helyettes nemzetbiztonsági főtanácsadóval.
Sztáray Péter Ottawából Torontóba utazott, ahol megállapodást írt alá Ontario tartomány közlekedésért felelős miniszterével, valamint a tartomány infrastrukturális ügyekért felelős tagjával. A szerződés értelmében a magyar állampolgárok a jövőben magyarországi jogosítványukat is használhatják.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Toronto az egyik jelentős gazdasági központja Kanadának, ahol jelentős létszámú magyar közösség él. Ennek képviselőivel is tárgyal szombaton, valamint részt vesz a helyi magyarok kulturális fesztiválján.