Külföld

Fico állapota stabil

Robert Fico szlovák kormányfő állapota a rajta elvégzett második, több mint két órát igénybe vevő műtétet követően stabil, de továbbra is súlyos – jelentette be Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes a besztercebányai Roosevelt-kórházban tett látogatása után a Zuzana Dolinková egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton.

Fico állapota stabil
Robert Kalinak szlovák védelmi miniszter (j) sajtótájékoztatót tartott a szlovákiai Besztercebányán 2024. május 17-én, a kórház előtt, ahol Robert Fico szlovák miniszterelnököt kezelik, miután május 15-én több lövés érte. A miniszterelnök egészségi állapota május 17-én, két nappal a lövés után „még mindig nagyon súlyos” – közölte helyettese és közeli szövetségese, Robert Kalinak
Fotó: AFP/Ferenc Isza

Elmondta: Robert Fico eszméleténél van, s ő egy rövid ideig már beszélt is vele, de mint mondta: a kommunikáció lehetőségei a sérülések súlyosságából adódóan korlátozottak.

Kalinák megismételte a miniszterelnök állapotával kapcsolatban egy nappal korábban tett kijelentését is, miszerint „egyelőre még nem sikerült győzni”.

Hozzátette: egyelőre nem számolnak azzal, hogy az elkövetkezendő egy-két napban a miniszterelnököt átszállítanák valamelyik pozsonyi kórházba, ugyanakkor megjegyezte: a kormányfőt ellátó orvosi csapat jó munkát végez és teljes bizalmukat élvezi.

Kalinák kérdésre elmondta: a kormány politikai irányvonala nem változott és nem változik, ám a történések tükrében szükség lesz arra, hogy „rendet teremtsenek”.

Kapcsolódó írásaink