Külföld

Berlin az újjáépítést is segíti Ukrajnában

Az orvosok és villanyszerelők legalább olyan fontosak Ukrajnában, mint a páncélosok – jelentette ki csütörtökön Svenja Schulze német fejlesztési miniszter, aki előre be nem jelentett látogatásra érkezett Kijevbe, hogy Berlin további segítségéről biztosítsa az ukrán vezetést az újjáépítésben.

Berlin az újjáépítést is segíti Ukrajnában
A rakétacsapások által lerombolt lakóházak a Donyecki területen lévő Ocseretinye faluban
Fotó: AFP/Anatolii Stepanov

A tárcavezető megbeszéléseinek központjában az ukrán áramhálózat kiépítéséhez nyújtott német segítség állt. A miniszter 45 millió euró összértékben írt alá támogatási szerződéseket.

Mindemellett Schulze nem tudott találkozni Olekszandr Kubrakov újjáépítéséért felelős miniszterelnök-helyettessel, mivel az ukrán parlament éppen a nap folyamán mentette fel őt tisztségéből.

Schulze látogatása a június 11-én kezdődő kétnapos, nagyszabású újjáépítési konferencia előkészítésére szolgál. A Berlinben szervezett rendezvényre mintegy 1500 résztvevőt várnak, köztük állam- és kormányfőket. A konferencián egyebek között arról lesz szó, hogy miként tudják majd támogatni a kis- és középvállalkozásokat, illetve szakmunkásokat találni a helyreállítási munkálatokhoz.

„Itt az emberek nem adják fel, minden nap igyekeznek helyrehozni országukat” – hangsúlyozta Schulze. „Ehhez nagyon fontos, hogy a segítség ne szorítkozzon fegyverekre, hanem a civil újjáépítésben is érvényesüljön” – tette hozzá.

Az ukrán kormány szerint a dolgok jelen állása szerint az újjáépítés öt-tíz évig is eltarthat. A Világbank, az Európai Unió és az ENSZ év elején kiadott becslése szerint a háborús károk mintegy 500 milliárd eurót tesznek ki Ukrajnában.

Kapcsolódó írásaink